RMDSZ-es feliratokért bírságoltak meg Kolozsváron egy reklámcéget

Vágólapra másolva!
Magyar reklámfeliratok kihelyezése miatt pénzbírságot szabott ki a kolozsvári polgármesteri hivatal egy reklámcégre, amely az RMDSZ megbízásából készített plakátokat az Erdélyi Konzultációról. A polgármesteri hivatal szerint törvénytelen volt a plakátok kihelyezése, a kolozsvári magyar közösség szerint azonban egyszerűen magyarellenességről van szó.
Vágólapra másolva!

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) magyar nyelvű reklámfeliratai miatt bírságol a kolozsvári polgármesteri hivatal - adta hírül kedden a romániai magyar sajtó, amely beszámolt arról is, hogy a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) a hétvégén flashmobot, azaz villámcsődületet szervezett a kincses városban az utóbbi hetek magyarellenes megnyilvánulásai miatt.

Az Új Magyar Szó, a Krónika és a Szabadság beszámolt arról, hogy a polgármesteri hivatal pénzbírsággal sújtotta azt a reklámcéget, amely az RMDSZ-szel kötött szerződést a szövetség által lebonyolított Erdélyi Konzultáció nevű országos kampány hirdetőtáblákon való népszerűsítése érdekében. Kolozsváron két ilyen, úgynevezett óriáspannót helyeztek el. A polgármesteri hivatal szóvivője szerint a pannókat törvénytelen helyre állították ki, majd egy törvényre hivatkozott, amely szerint tilos csak idegen nyelvű feliratot tartalmazó feliratokat elhelyezni.

A kolozsvári magyar közösség sértőnek érzi az utóbbi hetek magyarellenes megnyilvánulásait, amelyeknek sokak szerint Sorin Apostu polgármester is teret enged. A városban a hétvégén két akcióval is tiltakoztak ez ellen. Szombaton a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztójának ünnepélyességét zavarta meg az a mintegy negyven fiatal, akik a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum által meghirdetett villámcsődületben hívták fel az eseményen részt vevő meghívottak figyelmét a polgármesteri hivatal magyarellenes tetteire. Vasárnap reggelre pedig ismeretlen személyek többtucatnyi plakáttal ragasztották tele Kolozsvár belvárosának épületeit. A plakáton Sorin Apostu jelenlegi és a nacionalizmusáról hírhedt Gheorghe Funar volt polgármester látható.

A flashmobon részt vevők többek között az ellen tiltakoztak, hogy a város határairól három hete eltávolították az RMDSZ-frakció által kihelyezett "Üdvözöljük Kolozsváron!" feliratú ötnyelvű táblákat. Azt is sérelmezték, hogy a polgármesteri hivatal újra elhelyezte a Mátyás-szoborcsoport talapzatánál a Iorga-idézetet tartalmazó táblát a polgármester "eleinte hallgatólagos, majd nyílt támogatásával". A tiltakozók azt is sérelmezték, hogy a városnapok idején a nemrég felújított emlékművet a városi rendőrök szeme láttára kilátóként, játszótérként használta a lakosság.