Felperzselt földet hagy maga után a támadásba lendült szíriai sereg

Vágólapra másolva!
Hadműveletekbe kezdett a szíriai hadsereg pénteken a török határ közelében fekvő Dzsiszr-es-Sugúr városánál, ahol a hatóságok szerint közel 120 katonát öltek meg lázadó fegyveresek a héten - jelentette a szíriai állami televízió. Emberjogvédő szervezetek szerint pénteken újabb 28 ember halt meg a katonák és a tüntetők közötti összecsapások során, és százak menekültek a szomszédos Törökországba. Ellenzéki vezetők szerint a hadsereg a "felperzselt föld" taktikáját követi.
Vágólapra másolva!

A szíriai állami televízió pénteki tudósítása szerint a hadsereg egységei akcióba léptek a Dzsiszr-es-Sugúr város melletti falvakban, hogy őrizetbe vegyék azokat a fegyvereseket, akik állítólag közel 120 katonát és rendőrt öltek meg a héten. Helyi lakosok közölték, Bassár el-Aszad elnök hadserege nehéz fegyverekkel lövi a városmenti falvakat, legalább 15 ezer katona és több tucat harckocsi hadművelete zajlik a környéken - írja a Reuters.

A BBC-nek nyilatkozó ellenzéki vezetők szerint a hadsereg a "felperzselt föld" taktikáját követi, harci helikopterekkel és tankokkal lövik a várost. A BBC szerint a szíriai kormány nem kommentálta az állítást. Egy férfi, aki Dzsiszr-es-Sugúrból Törökországba menekült, közölte, hogy már szinte mindenki elhagyta a közel 50 ezres várost, mert az emberek nem várták meg, hogy "lemészárolják őket, mint a bárányokat".

Emberjogvédő aktivisták szerint összesen 28 tüntetőt öltek meg Szíriában a karhatalmi erők pénteken. Szemtanúk azt állították, Damaszkuszban a háztetőkről is lőttek a tüntetőkre. Ugyanakkor a Reuters közölte, nehéz megállapítani, hogy a véres eseményeknek pontosan hány áldozata van, mert a szíriai hatóságok nem engednek be újságírókat az országba.

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő pénteki közleményében barbárságnak minősítette a szíriai hatóságok fellépését és jelezte, támogatna egy ENSZ BT-határozatot szomszédja ellen. Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Portugália csütörtökön terjesztette az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé a Szíriát elítélő határozattervezetet, amelyben a demokráciát követelő tüntetőkkel szembeni brutális szíriai kormányzati fellépést ítélnék el, de a BT-ben vétójoggal rendelkező Oroszország nem támogatja határozatot. Az Egyesült Államok nem szerepel az előterjesztők között, de "erőteljes támogatásáról" biztosította a tervezetet.

Szíriában a déli Deraa városában kezdődtek a zavargások még márciusban, a kemény hatósági fellépés és a több áldozat miatt azonban továbbterjedtek az ország többi részére. Az ország elnöke, Bassár al-Aszád a kezdeti forrongások után reformokat ígért, de ez sem vette elejét a zavargások elmérgesedésének (Szíria jelentőségéről és az ország politikai hátteréről itt olvashat).