Hitler-levél bizonyítja, hogy fiatalon is a zsidók "eltüntetésére" készült

Vágólapra másolva!
Adolf Hitler egy 1919-es keltezésű levelét mutatták be New Yorkban. Az irat bizonyíték arra, hogy az egykori náci vezető már 30 évesen antiszemita eszméket vallott és terjesztett.
Vágólapra másolva!

New Yorkban bemutatták Adolf Hitler 1919-ben írott levelet, amelyből kiderült: a náci vezér már fiatalon is antiszemita nézeteket vallott. A szakértők szerint ez Hitler zsidóellenességének legkorábbi bizonyítéka. Akkoriban katonaként szolgált, és egyik főtisztje kérte fel nézetei leírására. Hitler erős kormányt szorgalmazott, olyat, amely legyőzi és végleg eltávolítja a zsidókat.

A Simon Wiesenthal központ májusban egy magánkereskedőtől vásárolta meg a Gemlich-levélként emlegetett iratot 150 ezer dollárért - mondta Marvin Hier rabbi, aki szerint a dokumentum azt igazolja, hogy Hitler már 1919-ben tudta: meg akarja semmisíteni a zsidókat.

A gépelt levélre a második világháború utolsó hónapjaiban talált rá egy amerikai katona Nürnbergben, hitelességét 1988-ban igazolták. A dokumentumot a Los Angeles-i Tolerancia Múzeumban akarják kiállítani.