Téves lehet a csíra-nyom is a hasmenésjárvány kutatásában

Vágólapra másolva!
Nem fertőzöttek baktériummal azok a növényi csírák, amiket a helyi egészségügyi hatóságok vasárnap a németországi hasmenésjárvány felelősének neveztek meg. Ezt közölte hétfőn a német fogyasztóvédelmi és mezőgazdasági miniszter, aki ennek ellénére továbbra sem tanácsolja a növényi csírák fogyasztását.
Vágólapra másolva!

Az eddigi laboratóriumi vizsgálatok szerint mégsem a növényi csíra a hasmenésjárvány kórokozójának tekintett EHEC-bélbaktérium fő hordozója. Az alsó-szászországi tartományi hatóságok vasárnap este közölték, hogy az eddig 21 áldozatot követelő járvány terjedéséért az ország északi részén fekvő Bienenbüttel egyik biokertészeti üzeme, illetve az ott termelt növényi csíra a felelős. Ilse Aigner fogyasztóvédelmi és mezőgazdasági miniszter azonban hétfőn rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be: Az eddigi laboratóriumi vizsgálatok nem igazolták, hogy a vizsgált növényi csírák baktériummal fertőzöttek lennének.

A miniszter ennek dacára közölte: A növényi csírát mindaddig potenciális fertőzésforrásnak kell tekinteni, és kerülni kell fogyasztását, amíg a laboratóriumi vizsgálatok teljesen le nem zárulnak. De Ilse Aigner szerint továbbra sem ajánlatos az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta fogyasztása sem.

A német egészségügyi hatóságok korábban már azt is közöltek, hogy a járvány valószínűleg egy a hamburgi kikötőben tartott május eleji fesztiválon kezdődhetett. Elképzelhetőnek mondták, hogy olyan uborka, saláta vagy paradicsom fogyasztása okozta a megbetegedéseket, amit a kórokozót tartalmazó marhatrágyával kezeltek.

Közben a járvány halálos áldozatainak száma 21-re emelkedett, a fertőzést elkapók, illetve a gyanús esetek száma pedig már meghaladja a 2600-at. Utóbiak közül több mint 600-ra emelkedett azoknak a száma, akik életveszélyes, vagy válságos állapotban vannak. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.

A német hasmenésjárványról szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.