Vágólapra másolva!
A prágai és a pozsonyi Hospodárské Noviny című gazdasági napilapokban megjelent interjújában Kövér László házelnök elmondta, hogy a kormány határon túli magyarokat érintő politikája gondot jelenthet a szlovák politikusoknak, még ha nem is nacionalisták, mint Ján Slota. Kövér László elmondta, hogy szerinte minden szlovák politikusban van "egy kis Ján Slota". "Nagyobb önbizalomra lenne szükségük a szlovák kollégáknak" - mondta.
Vágólapra másolva!

Kövér László szerint a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, és úgy véli, hogy a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez, Magyarországhoz tartoznak. Az Országgyűlés elnöke erről egy lapinterjúban beszélt, amely a prágai, illetve a pozsonyi Hospodárské Noviny című gazdasági napilapban jelent meg hétfőn.

A kérdésre, meg tudja-e érteni, hogy az új magyar kormány határon túli magyarokat érintő politikája problémát okozhat a szlovák politikusoknak, még ha nem is nacionalisták, mint Ján Slota, Kövér kifejtette: sajnos, minden szlovák politikusban van egy kis Slota, mégpedig azért, mert félnek Slotától, így figyelembe veszik nézeteit. "Nagyobb önbizalomra lenne szükségük a szlovák kollégáknak. Értjük, hogy nem mondhatnak le azokról a területekről, amelyeket a trianoni szerződésnek köszönhetően kaptak, és amelyeken Szlovákia létrejött. De a magyar nemzet sem mondhat le egyetlen részéről sem, a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben hozzánk tartoznak. És szintén nem mondhat le történelmének és kultúrájának azon részéről, amely ezzel a területtel köti össze" - jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

"A nemzet egysége a határokra való tekintet nélkül is kialakítható és megtartható, főleg az egyesülő Európában" - mondta Kövér. Hozzátette: ő otthon érzi magát Komáromban és a hídon átmenve Révkomáromban is. Otthon érzi magát Kolozsvár főterén is. "Szellemi, kulturális vagy történelmi értelemben ez az én hazám is" - szögezte le a politikus.

Az interjúban Kövér emlékeztetett: Magyarország a magyar-szlovák alapszerződés óta már sokszor, ismételten elismerte a mai államhatárok érvényességét. Szerinte - ami a nemzeti kérdést illeti - a Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, illetve a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia sokkal radikálisabb, mint a Vona Gábor irányította Jobbik. Ilyen szempontból Szlovákiában a nacionalizmus erős kártya, míg Magyarországon ez nem olyan horderejű téma.