Döntött a német kormány: 2022-ig fokozatosan szerelik le az atomerőműveket

Vágólapra másolva!
Nem egyszerre, hanem fokozatosan állítja le 2022-ig atomerőműveit Németország a német kormány által hétfőn elfogadott törvény értelmében. Az országban összesen 17 atomerőmű van, a legidősebbeket már az idén tavasszal lekapcsolták az energiahálózatról.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli ülésen fogadta el a német kormány hétfőn az atomerőművek leállításának ütemezéséről szóló törvényjavaslat szövegét. A terv szerint a tizenhét erőművet fokozatosan állítják le, az utolsókat 2022-ben. A legidősebb atomerőműveket már az idén tavasszal - a fukusimai nukleáris katasztrófa után - átmeneti jelleggel lekapcsolták az energiahálózatról.

A kormánykoalíció pártjai, a konzervatívok és a liberálisok már a múlt héten elfogadták az új "atompolitika" fő irányait.
Az előzetes határozat értelmében legkésőbb 2022 végéig bezárják az ország atomerőműveit. Az erőművek többsége már 2021 végéig beszünteti működését, de a három legkorszerűbbet - biztonsági tartalékként - véglegesen egy évvel később zárják be. A határozat része volt az is, hogy az ideiglenesen kikapcsolt nyolc atomerőművet nem indítják újra, de biztonsági tartalékként egyet nem állítanak le teljesen, az szükség esetén 2013-ig ismét áramot termelhetne.

A Merkel-kormány tavaly - nem utolsósorban az atomlobbi nyomására - még úgy döntött, hogy a nukleáris erőművek üzemidejét átlagosan 12 évvel meghosszabbítja. A fukusimai katasztrófa és az országban rendkívüli módon felerősödött atomerőmű-ellenes tüntetések hatására azonban 180 fokos fordulatot hajtott végre.

A hétfőn elfogadott kormánydöntés, illetve a megvalósítást célzó törvények a határozatban rögzített irányt, illetve ütemtervet erősítik meg. Az egyetlen változás csupán az, hogy a 2021-ig, illetve 2022-ig működő erőműveket nem egyszerre, hanem fokozatosan állítják le.

A német kormány alig több mint fél év alatt, a fukusimai események hatására gondolta meg magát az atomenergiával kapcsolatban. Angela Merkel belátta, hogy értelmetlen ellenállni az egyre hangosabb ellenzőknek, mert ez csak az egyre erősebb Zöld pártnak kedvez.