Szökött líbiai tábornokok szerint közel a Kadhafi-rezsim vége

Vágólapra másolva!
Néhány hétig állhat már csak fenn Moammer Kadhafi líbiai vezető rendszere - állítja egybehangzóan több, a napokban Olaszországba szökött líbiai katonatiszt. Szerintük egyre rosszabb a fegyveres erők morálja, részben amiatt, hogy a katonáknak a polgárháborúban esetenként saját rokonaikra kell lőniük.
Vágólapra másolva!

A líbiai hadseregből ezrével szöknek a katonák, a Kadhafi-rezsim "néhány héten belül" elbukik - mondták a Sunday Times nevű brit konzervatív lapnak dezertált és az olasz titkosszolgálat által Olaszországba menekített egykori líbiai katonatisztek.

A lapnak nyilatkozó egyik tábornok kijelentette, hogy a hadsereget a NATO és az ellenzéki erők támadásai mellett élelmiszer- és üzemanyaghiány is demoralizálja. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a katonáknak sokszor a felkelők oldalára állt saját rokonaikat kell megölniük, és ha erre nem hajlandók, kivégzés fenyegeti őket.

A Sunday Timesnak nyilatkozó volt líbiai tábornokok becslése szerint a líbiai hadsereg ereje a harcok kitörése óta - a veszteségek és a dezertálások miatt - ötödére zsugorodott. A magas rangú katonák egyaránt azt tervezik, hogy napokon belül visszautaznak Líbiába, és csatlakoznak a lázadókhoz.

A szökésüket előkészítő olasz titkosszolgálati tiszt szintén úgy vélekedett, hogy Kadhafi bukása nagyon közel van. "A dezertálások elszaporodása egyértelmű jele annak, hogy a rendszer a végóráit éli. Minél inkább kicsúszik az irányítás Kadhafi kezéből, annál többen menekülnek el" - mondta.

Líbiában februárban tört ki a polgárháború a kormányerők és a Moammer Kadhafi ellen lázadók között, március óta a NATO fegyveres támogatást nyújt a lázadóknak.