Vulkánkitörés miatt ezreket evakuáltak Chilében

Vulkánkitörés, evakuálás, természeti katasztrófa, Chile
Vágólapra másolva!
Ötven év óta először tört ki egy három tűzhányóból álló vulkánlánc Chilében. Több ezer embert kitelepítettek a környékről, sérültekről nem érkezett jelentés.
Vágólapra másolva!

Egyszerre több, egymáshoz közeli vulkán tört ki Chilében, helyi idő szerint szombaton - jelentette a BBC brit közszolgálati orgánum. A fővárostól, Santiagótól 800 kilométerre délre fekvő Puyehue, Cordon, Caulle vulkáni lánc fölött szemtanúk szerint hatalmas hamufelhő gomolyog, a környéken kénszag terjeng.

A hatóságok a legmagasabb riasztási fokozatot hirdették ki, és elrendelték háromezer-ötszáz ember kitelepítését. A kitörés előtt tucatnyi kisebb földrengés volt a térségben, de senki sem sérült meg.

Forrás: AFP/Dario Rio Negro

A hamufelhő a szomszédos Argentína felé közelít, ott a helyi hatóságok felszólították a lakosokat, hogy maradjanak otthon, egyúttal lezárták Bariloche város regionális repülőterét.

A Puyehue vulkánlánc legutóbb 1960-ban tört ki.