Mitt Romney is indul az amerikai republikánus párt elnökjelöltségéért

Vágólapra másolva!
Mitt Romney volt massachusettsi republikánus kormányzó csütörtökön a New Hampshire állambeli farmján bejelentette, hogy pártja elnökjelöltje szeretne lenni a 2012-es amerikai elnökválasztáson. A republikánus politikus már több millió dollár adományt gyűjtött össze a kampányra, de hátrány lehet a mormon vallása, és hogy államában olyan egészségbiztosítási rendszert vezetett be, mint Barack Obama elnök.
Vágólapra másolva!

A republikánus elnökjelöltek közül Mitt Romney a legnépszerűbb a kampány korai szakaszában a legtöbb közvélemény-kutatás szerint. Ez ugyan nem éri el a 20 százalékot, de a Time magazin legújabb száma szerint 2:1 az esélye annak, hogy jövőre elnyerheti pártjának hivatalos jelöltségét.

A 64 éves Mitt Romney már 2008-ban is indult az elnökjelöltségért, de akkor végül John McCain lett a republikánusok jelöltje. Romney elmondása szerint az akkori kudarcból levonta a tanulságot, így a több témára fókuszáló kampány helyett most elsősorban a gazdaság helyzetére fog összpontosítani. A négy évvel ezelőtti előválasztások során az elsőként döntő Iowa, New Hampshire és Dél-Karolina államban is megpróbált nyerni, most azonban "nem forgácsolja szét az erőit", és kizárólag New Hampshire-ben próbálja elérni a későbbiekre nézve meghatározó sikert. A közvélemény-kutatások szerint az államban a republikánus riválisok között ő áll az első helyen, amiben az is közrejátszhat, hogy ott van a nyaralója.

"Barack Obama cserbenhagyta Amerikát" - ez volt Romney bejelentésének fő üzenete. A republikánus politikus szerint a jelenlegi elnök eltúlozta az állami szerepvállalást a gazdaságban, ezért Amerika "csak néhány hüvelyknyire" van attól, hogy megszűnjön szabadpiaci gazdaság lenni.

A nyakkendősről ingujjas stílusra váltott Mitt Romney támogatottságának meglepő bizonyítéka volt, hogy májusban egy mindössze nyolcórás, Las Vegas-i központú telefonos kampánnyal 10,25 millió dollár anyagi támogatást tudott begyűjteni. A Harvardon végzett Romney sikeres pénzügyi befektető, akinek Szabad és Erős Amerika elnevezésű akcióbizottsága már most több millió dollár adományt halmozott fel a kampányra.

Ugyanakkor mind a republikánusok, mind a demokraták ingadozó politikusnak tartják, aki egy-egy kérdésben eltérő módon nyilatkozik, ami a 2008-as küzdelemben jelentősen meggyengítette pozícióit. Ilyen kérdés az egészségbiztosítás ügye is: Romney támogatja a republikánusoknak azt a törekvését, hogy visszavonassák Obama elnök vonatkozó reformját, kormányzósága idején hasonló rendszert vezetett be Massachusettsben. Hátrányt jelenthet számára az is - különösen a fundamentalista evangélikusok körében -, hogy mormon vallású.