A román vezetőket felháborítja a székelyek brüsszeli irodanyitása

Vágólapra másolva!
A román államfő és a miniszterelnök egyaránt az ország alkotmányának semmibe vevő lépésnek nevezte azt, hogy Brüsszelben megnyitották Székelyföld képviseleti irodáját. Traian Basescu államfő és Emil Boc miniszterelnök arra hivatkozott, hogy a főleg magyarok lakta terület nem tekinthető önnáló közigazgatási egységnek.
Vágólapra másolva!

"Székelyföld, mint területi, közigazgatási egység nem létezik" - jelentette ki a román államfő és a miniszterelnök is azután, hogy szerdán Brüsszelben megnyílt a székelyföldi képviseleti iroda. Az ügynek "nincs politikai vonzata", a lépés viszont a románok és a román alkotmány semmibe vételének minősül - mondta Traian Basescu elnök.

Bár a román külügyminisztérium kedden jelezte "elvárását", hogy magyarországi politikus ne vegyen részt a brüsszeli megnyitón, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ott volt, és beszédet is mondott. Szerinte Románia nem lehet sikeres az ott élő magyarság boldogulása nélkül, a magyarság pedig nem boldogulhat, ha Románia nem sikeres. "Az iroda tevékenysége nem valaki ellen irányul, nem sérti senkinek az érdekeit, hanem javára válik mindenkinek, így Romániának is azáltal, hogy uniós forrásokat próbál a Székelyföldre vinni" - jelentette ki a magyar kormányfő-helyettes.

Az irodanyitás miatt a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakcióvezetője, Puiu Hasotti azt javasolta, hogy vonják meg az eseményen résztvevő Tőkés László román állampolgárságát. Igaz, ezt egyik román törvény sem teszi lehetővé. Hasotti amúgy úgy véli, a brüsszeli iroda megnyitására nem került volna sor, ha a román parlament határozottan fellép a március 15-i megemlékezések idején a magyar politikusok részéről elhangzott kijelentések ellen.

A brüsszeli Magyar Régiók házában megnyílt székelyföldi iroda miatt kedden már bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetét is. Ugyanazon a napom a magyar külügyi tárca a budapesti román nagykövetet kérette be, miután a helyi hatóságok Kolozsvárott a magyarokat sértő táblát tettek ki a Mátyás-szoborcsoport elé. Ezen az áll, hogy "A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult". Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint a kolozsvári Mátyás-szobor ügye ellentétben áll Magyarország és Románia egyezményeivel, és árt a jószomszédi együttműködésnek.