Nyávogásért kellett bocsánatot kérnie egy ausztrál politikusnak

Vágólapra másolva!
Egy heves bizottsági vita közben rányávogott baloldali kolléganőjére egy konzervatív ausztrál politikus. A férfit képviselőtársai szexizmussal vádolták, és végül kénytelen volt bocsánatot kérni a megsértett képviselőnőtől.
Vágólapra másolva!

Rányávogott egy bizottsági vita közben egy konzervatív ellenzéki képviselő Ausztráliában az ülésen felszólaló baloldali képviselőnőre. A leszbikusságát nyíltan vállaló Penny Wong éppen beszélt, majd amikor a konzervatív képviselők félbe akarták szakítani, megkérte őket, hadd fejezze be a mondandóját. "Ümm, ümm, miáúú" - válaszolta neki erre David Bushby. A képviselőnőt láthatóan felháborította a férfi viselkedése, és megkérdezte tőle, mit tenne, ha egy nő reagálna neki így valamire. "A férfiak kiabálhatnak, de ha egy nő akar kiállni az igazáért, ilyen megjegyzéseket kap. Ez iskolás viselkedés" - mondta képviselőtársának.

A nyávogás nemcsak a képviselőnőt háborította fel, párttársai egyből azzal kommentálták az esetet, hogy az újabb példája a konzervatív képviselők nőgyűlöletének. A képviselőt több kormánytag szexizmussal vádolta, de saját pártjában sem aratott osztatlan sikert a nyávogással, többen elfogadhatatlannak nevezték a viselkedését. Bushby először azzal védekezett, hogy Wong úgy viselkedett, mint egy "hím vagy nőstény" macska, de később bocsánatot kellett kérnie. Azt mondta, belátta, hogy Wongot sértette a viselkedése, ezért bocsánatot kért tőle, amit a képviselőnő elfogadott.

Az esetről beszámoló angol Telegraph szerint nem ez az első eset, hogy a konzervatív ausztrál kormányzópártok képviselője szexista kijelentésre ragadtatja magát, a lap felidézi, hogy nemrégiben a párt vezetője boszorkánynak nevezte Ausztrália első női miniszterelnökét, Julia Gillardot. A lap szerint az ausztrál politikusok nem mindig viselkednek profikhoz méltón, az elmúlt években egy képviselőt azon kaptak, hogy női kollégái székét szagolgatja, egy másik képviselő fehérneműben táncolt az irodájában egy buli után, egy harmadik pedig pornóoldalakat látogatott a hivatali számítógépén.