Vádat emeltek Dominique Strauss-Kahn ellen szexuális zaklatás miatt

Vágólapra másolva!
A New York-i ügyészség szexuális zaklatás miatt vádat emelt Dominique Strauss-Kahn ellen. A Nemzetközi Valutaalap csütörtökön lemondott vezérigazgatója kérte, hogy óvadék ellenében helyezzék szabadlábra, de az ügyészek attól tartanak, hogy megszökik.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek csütörtökön Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lemondott vezérigazgatója ellen - közölte a New York-i ügyészség. Az ügyészek hivatalosan eljárási okok miatt ellenezték, hogy a bankvezért óvadék ellenében szabadlábra helyezze a bíróság, de a New York-i ügyészség igazából attól tart, hogy a vádlott megszökik.

A BBC brit közszolgálati médium internetes kiadása szerint az IMF egykori vezetője a bejelentés előtt pár perccel bilincs nélkül, négy rendőr kíséretében érkezett meg a tárgyalóterembe, ahol megjelent a felesége és az egyik lánya is. Strauss-Kahn ügyvédje azt kérte, hogy védencét egymillió dollár óvadék ellenében helyezzék szabadlábra. A vád képviselői szerint azonban bármilyen óvadékmegállapodás elfogadhatatlan.

Korábban egy másik bíróság már elutasította Strauss-Kahn hasonló kérelmét. A közgazdász hétfő óta vizsgálati fogságban van New Yorkban, miután a New York-i Sofitel szálloda szobalánya, aki nemi erőszak kísérletével vádolta meg Dominique Strauss-Kahnt, vasárnap a rendőrségen a támadójaként azonosította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) francia vezérigazgatóját.

A szállodai alkalmazott egy több emberből álló sorban ismerte fel Dominique Strauss-Kahnt. A 62 éves közgazdászprofesszor, akit a New York-i rendőrség előző nap az Air France repülőgépéről szállított le, az ügyvédjei szerint ártatlannak vallja magát. A rendőrség korábbi közlése szerint az IMF vezérigazgatója az előállítása során nem tanúsított ellenállást, de nem volt hajlandó vallomást tenni.