Török terroristát fogtak el Horgoson

Vágólapra másolva!
Az Interpol törökországi irodája megerősítette, hogy az egyik Horgoson elfogott személy a Hezbollah kurd iszlamista szervezet körözött tagja - közölte a szerb belügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Ivica Dacic szerb belügyminiszter jelentette be korábban, hogy a szerbiai rendőrség péntek este két személyt fogott el Horgoson illegális határátlépési kísérlet közben. Egyikükről a szerb rendőrség azt gyanította, hogy a Hezbollah nevű törökországi kurd iszlamista szervezet tagja, akit az ankarai rendőrség terrorizmus miatt köröz. A szerb hatóságok ezért elküldték a török rendőrségnek digitális ujjlenyomataikat és feltehetően hamis dokumentumaik fénymásolatát.

A szerb belügyminiszter szombat este közölte: az Interpol törökországi irodája megerősítette, hogy az egyik Horgoson elfogott személy, Ajdin Tamak a törökországi kurd Hezbollah iszlamista szervezet körözött tagja. Dacic hozzátette, hogy a két személy Németországba egy szappant szállító kamionban akart eljutni illegálisan a szerb-magyar határon Szerbia felől. Mindketten "valamifajta fóliába vagy ponyvába" voltak betekerve, szinte az egész testüket lefedték, így a zárt térben élőlényeket észlelő műszer nem mutatta ki jelenlétüket a kamionban, de a határőrök átkutatták a járművet, és rájuk találtak - tette hozzá a belügyminiszter.

Dacic szerint a szerb hatóságok a török Interpoltól kaptak értesítést róla, hogy Szerbia területén át valószínűleg áthalad egy kamion, amelyben olyan emberek utaznak, akik kapcsolatban állhatnak a gyanúsítottal. A Tanjug hírügynökség szerint Dacic úgy fogalmazott, hogy a magyar és a horvát rendőrség is várt rájuk, de nem akarták elárulni a szerb hatóságoknak, hogy miről van szó, és szemlátomást nem számítottak arra, hogy a szerb rendőrség fogja el őket.

A magyar Terrorelhárítási Központ szombaton megerősítette: tudott arról, hogy egy nemzetközi körözés alatt álló terroristagyanús személy át akarja lépni határt, így Röszkénél kommandósok várták azt a kamiont, amelyben a gyanúsított utazott. A központ azt tervezte, hogy azonnal elfogja a körözött személyt, ha magyar területre lép. Ajdin Tamakot Törökországban terrorizmus vádjával életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.