Lemondott a japán kormány nukleáris biztonsági tanácsadója

Vágólapra másolva!
A japán kormány csak az azonnali problémákra reagál, ezzel csak elnyújtva a fukusimai atomerőmű válságát - állítja a kormányzati tanácsadó, aki emiatt pénteken le is mondott pozíciójáról.
Vágólapra másolva!

Lemondott a japán kormány nukleáris biztonsági tanácsadója. Döntését azzal indokolta, hogy nem ért egyet a kormány lépéseivel, amelyeket az atomkatasztrófa elhárításáért tesz - írta a Wall Street Journal.

A Tokiói Egyetem neves professzora, Tosiszó Koszakó sajtótájékoztatón jelentette be a lemondását. Mint mondta, a kormány és hivatalai "figyelmen kívül hagyták a törvényeket, és csak az azonnali problémákra reagáltak." Szerinte ezzel csak elnyújtották az atomválságot.

A március 11-i földrengés és az azt követő cunami megrongálta a fukusimai atomerőmű több reaktorát. Koszakót március 16-án nevezték ki kormányzati tanácsadónak, mivel - ahogy a kormányszóvivő fogalmazott - "kiváló rálátással és tapasztalattal rendelkezik a nukleáris biztonság területén".

A hatalmon lévő Demokrata Párt egyik vezető politikusa közleményben kérte a professzort a maradásra, a távozását "komoly csapásként" értékelte. A kormányfő irodája japán idő szerint péntek estig nem reagált a bejelentésre.