Politika utáni karrierjét tervezgeti Dmitrij Medvegyev

Vágólapra másolva!
Egy technológiai fejlesztésekkel foglalkozó cégnél dolgozna legszívesebben - mondta egy interjúban Dimitrij Medvegyev orosz elnök. A politikus korábban nem zárta ki, hogy újra indul az elnöki posztért, amelyre felthetően Vlagyimir Putyin miniszterelnök is pályázik. A politika utáni életéről szóló kijelentése azonban az eddiginél is bizonytalanabbá tette a helyzetet.
Vágólapra másolva!

Politikai pályafutása után az üzleti életben vállalna munkát Dimitrij Medvegyev orosz államfő. Medvegyev egy hétfői televíziós interjúban mondta ezt, ami arra utal, hogy nem feltétlenül akar indulni a jövő évi elnökválasztáson - írja a Washington Post online kiadása.

Medvegyev egy televíziós műsorban azt mondta, politikai pályfutása után a Moszkva külvárosában található Szkolkov vállalatnál helyezkedne el, amely reményei szerint a kaliforniai Szílicium-völgyhöz hasonló bázissá alakul. "A folyamatok támogatásával szeretnék részt venni az új technológiák kiépítésében, egyfajta üzleti támogatóként vagy olyan emberként, aki elkötelezett a fejlesztés mellett" - fogalmazott az orosz elnök, aki az interjúban azt sem zárta ki, hogy később tanításra adná a fejét.

"Minden vezető politikusnak meg kellenne osztania a tapasztalatait, legyenek azok jók vagy rosszak" - mondta Medvegyev, aki megköszönte az újságíróknak, hogy nem kérdezték a 2012-es választásokról.

Dmitrij Medvegyev alig két hete közölte, hogy Putyinnal együtt hamarosan el fogja dönteni, melyikük indul a következő elnökválasztáson. Medvegyev a kínai állami televíziónak adott interjújában kijelentette, Putyin és közte "baráti, nagyon szívélyes, bajtársi" a viszony, a döntést pedig az ország jelenlegi társadalmi és politikai helyzete alapján fogják meghozni.

Oroszországban 2012 márciusában tartják az elnökválasztást. Medvegyev 2008 óta van hatalmon, elődje az azóta kormányfőként dolgozó Putyin volt, aki két elnöki ciklus után nem indulhatott újra a posztért, jövőre azonban ismét megteheti. A következő választáson már nem négy, hanem hat évre választanak elnököt az oroszok.