Líbia az ENSZ BT összehívását kérte Oroszországtól

Vágólapra másolva!
A líbiai NATO-akcióval eddig is kritikus Oroszországtól kérte Líbia, hogy hívja össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát a "nyugati agresszió" miatt.
Vágólapra másolva!

Líbia Oroszországot kérte, hogy hívassa össze az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a "nyugati agresszió" megvitatására - írta a Reuters hírügynökség a líbiai állami hírügynökségre hivatkozva.

Oroszország korábban kritizálta a nyugati országok Líbia elleni katonai fellépését, miközben viszont az ENSZ felhatalmazását nem vétózta meg. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök nemrég azonban kritizálta a nyugatiakat, mert szerinte túlléptek az ENSZ-határozaton, amely egy légtérzárról és a civilek védelméről szólt.

A Jana hírügynökség azt közölte, hogy "Líbia hivatalosan kérte Oroszországot, hogy kezdeményezze az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését". A Reuters szerint a hírügynökség úgy fogalmazott, hogy azért, mert a nyugati országok "gyarmatosító és keresztes hadjáratot vezetnek, amely líbiai civil célpontokat és személyesen Moammer Kadhafit támadja".