Tíz-húsz éven belül embert tervez küldeni a Marsra egy amerikai magáncég

Vágólapra másolva!
A SpaceX tavaly először állított Föld körüli pályára űrhajót.
Vágólapra másolva!

Tíz-húsz éven belül embert juttatna a Marsra a SpaceX nevű amerikai magánvállalkozás.

Elon Musk a cég vezetője a Wall Street Journal szombati számának adott interjúban azt mondta, elsődleges céljuk embereket és felszereléseket szállítani más bolygókra. A dél-afrikai születésű, az internetes üzletekben meggazdagodott Elon Musk egyébként nemcsak az űriparban érdekelt, ő vezeti az elektromos autókat fejlesztő Tesla nevű céget is.

A SpaceX a két legnagyobb űrkutatással foglakozó magáncég egyikeként nemrég 75 millió dolláros (14 milliárd forintos) támogatást kapott az állami űrügynökségtől, a NASÁ-tól, hogy részt vegyen forgalomból kivont űrrepülőgépek utódainak kifejlesztésében. Az 1981-ben kezdett amerikai űrrepülőprogram idén júniusban ér véget, amikor utoljára száll fel az Atlantis.

A kaliforniai cég tavaly először állított Föld körüli pályára űrhajót. A SpaceX áprilisban mutatta be "a világ legerősebb rakétáját", a Falcon Heavyt, amely 2012 végén indulhat első útjára. A hordozórakétával műholdakat vagy űrjárműveket lehet majd Föld körüli pályára állítani, 53 tonnás kapacitása több mint a kétszerese az űrrepülőgépekének vagy a Delta IV hordozórakétáénak.