Meghosszabbították a volt egyiptomi elnök előzetes letartóztatását

Vágólapra másolva!
Újra kihallgatták az ügyészek a tüntetők haláláért is felelőssé tett bukott egyiptomi elnököt, és meghosszabbították az előzetes letartóztatását. Hoszni Mubarak ellen 846 ember halála miatt folyik vizsgálat.
Vágólapra másolva!

Két héttel meghosszabbítottak a volt egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak előzetes letartóztatásának időtartamát pénteken. A bukott államfő ellen az év eleji kairói tüntetések leverésének ügyében folyik nyomozás.

A 82 éves Mubarak több mint 30 évig tartó elnöki korszaka után február 11-én mondott le a demonstrációk hatására. Április 13-án helyezték előzetes letartóztatásba 15 napra, ezt most, a nyomozás elhúzódása miatt május közepéig meghosszabbították.

Az ügyészség munkatársai pénteken újra kihallgatták az exelnököt a Vörös-tenger partján található Sarm-es-Sejk üdülőváros kórházában, ahol Mubarakot április közepe óta ápolják. A kihallgatáson a tüntetések halálos áldozataival kapcsolatos felelősségéről és az Izraellel kötött, vitatott gázüzletről kérdezték. Egy jelentés szerint a január végén, február elején zajló tüntetéseknek összesen 846 civil áldozata volt, és az ügyben vizsgálódó bizottság úgy véli, Mubarak bűnrészes lehet az erőszak elharapózásában.

Egyiptomot jelenleg a hadsereg irányítja a legközelebbi választásokig, az átmenettel azonban egyre többen elégedetlenek, egyebek mellett Mubarak mielőbbi felelősségre vonását is követelik. Nemrég ezrek tüntettek emiatt a Tahrír téren, a katonaság oszlatta fel a megmozdulást. A volt államfő lemondása óta eddig egyszer szólalt meg, tévébeszédben utasította vissza az őt ért korrupciós vádakat.

Az Egyiptomról szóló legfrissebb cikkeinket itt találja.
Az arab világ forrongásáról szóló összes cikkünket itt gyűjtöttük össze.

További országokért kattintson a térképre!

http://www.origo.hu/s/teszt/tibikem/middle_east.html