A Bizottsággal vizsgáltatná a magyar alkotmányt az EP liberális frakciójának vezetője

Vágólapra másolva!
Levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez Guy Verhofstadt, az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének vezetője azért, hogy vizsgálják meg a magyar alkotmány európai jogrendnek való megfelelését. Szerinte az alaptörvény ütközik az európai értékekkel.
Vágólapra másolva!

A magyar parlament által elfogadott alkotmány vizsgálatára kérte az Európai Bizottságot Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának elnöke. A politikus José Manuel Barrosónak, a Bizottság elnökének írt levelet. "Levelemmel (...) arra kérem a Bizottságot, hogy végezze el a vizsgálatot és értékelést (...), amellyel kifejezi véleményét a megszövegezett alkotmányról, illetve megteszi a szükséges javaslatokat és a megfelelő lépéseket" - írta a Verhofstadt.

Az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének elnöke szerint a magyar parlament olyan alkotmányt fogadott el, amely komoly kétségeket vet fel. A frakcióvezető felidézte, hogy az alaptörvénnyel szemben kritikát fogalmazott meg a magyar ellenzék, több magyar, európai és nemzetközi civil szervezet, európai és nemzetközi hivatalos szervezetek, mint például a Velencei Bizottság, ENSZ-szakértők, tagállamok képviselői és parlamentjei, de még az ENSZ főtitkára is.

Guy Verhofstadt ezek alapján azt írta Barrosónak, hogy az alaptörvény az emberi alapjogok, a jogállamiság és demokrácia alapjául szolgáló fékek és egyensúlyok, illetve a többség kisebbség feletti uralma korlátainak megsértéséhez vezethet. "Az Európai Unió ezekre az értékekre épült (...), amelyeket a tagállamoknak tisztelniük, védeniük és támogatniuk kell" - írta.

Verhofstadt szerint az Európai Parlament plenáris ülésén a Bizottság arról biztosította őt, hogy nyomon követik a magyar alkotmányozást, illetve a törvény megfelelését az európai jogrendnek.