A száműzött trónörökös szerint nem lesz politikai megoldás Líbiában

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlamentben járt száműzött líbiai trónörökös szerint Líbiában soha nem lesz politikai megoldás, így azt kérte, hogy a nemzetközi közösség keményebb szankciókkal lépjen fel Kadhafi ellen. Ettől függetlenül Nicolas Sarkozy francia elnök azt üzente a lázadóknak, hogy növelik a támadások számát.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlamentben járt Mohamed asz-Szenusszi száműzött líbiai trónörökös, ahol a brit-francia erőfeszítéseket dicsérte. Szerinte Moammer Kadhafi elmozdítható lenne, ha több ország szánná el magát, hogy szembeforduljon vele - írta a PR Newswire a trónörökös közleményére hivatkozva. A líbiai külügyminiszter korábban azt közölte, hogy a bombázások leállítása esetén választásokat tartanának az ENSZ felügyeletével.

A koronaherceg Brüsszelben arról beszélt az Európai Konzervatívok és Reformerek nevű frakció találkozóján, hogy "soha nem lesz politikai megoldás Líbiában, miután Kadhafi és hívei emberiségellenes bűntetteket hajtanak végre."

"Meg kell szorongatni (Kadhafit) még keményebben gazdasági szankciókkal és katonai lépésekkel" - mondta asz-Szenusszi, aki azonban hozzátette, hogy az ENSZ szabályain belül értette ezt. A koronaherceg méltatta Nicolas Sarkozy francia és David Cameron brit kormányfőt, amiért gyorsan reagáltak az ENSZ-határozatra, és keményen felléptek Kadhafi ellen a líbiai civilek védelmében.

Közben a francia kormányfő azt üzente a lázadóknak, hogy "segíteni fogunk" - írta a Reuters. Sarkozy ígéretet tett arra, hogy növelik a légicsapások számát Kadhafi erői ellen, miután a líbiai nemzeti tanácsnak ez volt a kérése.