WikiLeaks: Az USA titokban pénzelte a szíriai ellenzéket

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok titokban támogatott szíriai ellenzékieket; egy műholdas tévécsatornát üzemeltető emigráns csoport 2006 óta legalább hatmillió dollárhoz jutott így - írja a Washington Post a WikiLeaks dokumentumaira hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az amerikai külügyminisztérium több éven keresztül pénzelt szíriai ellenzéki csoportokat - írja a Washington Post a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott táviratokra hivatkozva.

Így kapott 2006 óta mintegy 6 millió dollárt az egyik szíriai emigráns csoport, mely a londoni székhelyű Barada TV-t indította útjára 2009-ben. A műholdas tévécsatorna kormányellenes adásokat közvetít, illetve a pénzből közelebbről meg nem nevezett szíriai akciók támogatására is jutott.

A Washington Post írása szerint George Bush amerikai elnök kormánya azt követően kezdte el a szíriai ellenzék pénzelését, hogy 2005-ben befagyasztotta politikai kapcsolatait Szíriával. A pénzügyi támogatás megmaradt Barack Obama elnök idején is, jóllehet az utóbbi kormányzata igyekszik helyreállítani a kapcsolatokat Bassár el-Aszad elnökkel - írják. A kormány idén januárban hat év után nagykövetet is küldött Damaszkuszba.

A cikk szerint az nem tiszta, hogy az Egyesült Államok jelenleg is támogat-e ellenzéki csoportokat, de a nyilvánosságra került táviratok szerint 2010 szeptemberéig biztosan voltak e célra elkülönített összegek. A védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta a kiszivárogtatott értesüléseket.