Berlusconi azt ígéri, visszavonul 2013-ban

Silvio Berlusconi, olasz kormányválság
Vágólapra másolva!
Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök bejelentette, hogy 2013-ban távozik az olasz politikából. Addig viszont még át akarja alakítani az olasz igazságszolgáltatást és az olasz alkotmányt.
Vágólapra másolva!

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök a BBC szerint bejelentette, hogy nem indul újra a kormányfői posztért 2013-ban. Berlusconi csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, a jelenlegi, 2013-ban véget érő parlamenti ciklusban szeretné még megreformálni az olasz igazságszolgáltatási rendszert és az olasz alkotmányt.

Berlusconi azután jelentette be, hogy két év múlva távozik a politikából, hogy szerdán az olasz képviselőház olyan törvényt fogadott el, amely lerövidíti bizonyos bírósági ügyek tárgyalási idejét. Ez jól jöhet Berlusconinak, aki ellen több eljárás is folyamatban van, részben korrupciós ügyekben. Az új jogszabály alapján több ellene folyó eljárás véget érhet. Az erről szóló jogszabályt jóvá kell hagynia az olasz szenátusnak is, ahol Berlusconi pártszövetségének enyhe többsége van.