MNO: Felfüggesztették Tóásó Előd tárgyalását Bolíviában

Vágólapra másolva!
Először berekesztették, majd határozatlan időre felfüggesztették Tóásó Előd és 37 vádlott-társa perét helyi idő szerint kedd délután a bolíviai Cochabambában - jelentette a Magyar Nemzet tudósítója a helyszínről. A hatóságok terrorizmussal és fegyveres felkeléssel vádolják a csoportot, többek között azt állítják, hogy merényletet akartak végrehajtani Evo Morales elnök ellen, és fegyveres csapatokat akartak kiképezni Santa Cruz tartományban.
Vágólapra másolva!

A bolíviai hatóságok reggel, a tárgyalás elején munkavállalási vízumot kértek a perre érkezett külföldi megfigyelőktől, és ezek hiányában a négy brazil ügyvédet kiutasították az országból - jelentette a Magyar Nemzet tudósítója, Lukács Csaba a helyszínről. Délelőtt a két éve előzetes letartóztatásban lévő Tóásó Előd szabadlábra helyezését kérték a tárgyalásvezető bírótól. Ezt Rolando Sarmientó bíró mondvacsinált indokkal elvetette, a magyar férfi védőügyvédje a bíró elfogultságának megállapítását kérte. Miután ezt is elutasították, káoszba fulladt a tárgyalás.

A Magyar Nemzet tudósítójának beszámolója szerint a vádlottak és ügyvédeik a himnuszt énekelték, majd az ügyvédek a sajtó munkatársai felé fordultak, és azt skandálták, hogy a hatóság akadályozza a védenceikkel való kapcsolattartást, és eddig az iratokba sem tekinthettek bele. A bíró ezután berekesztette a tárgyalást, és a délutánra tervezett folytatást is törölte, a vádlottak egészségi állapotára hivatkozott, és arra, hogy a következő tárgyalási napon a sajtót egy "méltóbb" teremben tudják fogadni. Ugyanakkor nem közölte, hogy mikor folytatódik a per. Ez után megengedték az ügyvédeknek, hogy belenézhessenek az iratokba. A vádlottak ügyvédei azt is sérelmezték, hogy védenceiket emberhez méltatlan körülmények között, összezsúfolva tartják, és az ügyvédeket épp úgy, mint a hozzátartozókat napi öt percre engedik be hozzájuk.

Tóásó Előd az egyetlen magyar túlélője annak a kommandóstámadásnak, amellyel 2009. április 16-án felszámolták a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardo által vezetett csoportot. A támadásban Rózsa-Floresen kívül a kommandósok agyonlőtték az ír Martin Dwyert és a román állampolgárságú Magyarosi Árpádot, Tóásót és a horvát Mario Tadicot pedig foglyul ejtették.

A hatóságok terrorizmussal és fegyveres felkeléssel vádolják a csoportot, többek között azt állítják, hogy merényletet akartak végrehajtani Evo Morales elnök ellen, és fegyveres csapatokat akartak kiképezni Santa Cruz tartományban.

A Cochabamba városi bíróságon folyó jelenlegi "előzetes meghallgatás" a per átmeneti szakasza, a nyomozás lezárása és a tényleges bírósági eljárás megkezdése közötti közbülső szakasz. Ezen a nyilvános és szóbeli meghallgatáson részt vesznek az ügyészség képviselői és a vádlottak védőikkel együtt. A felek meghallgatása után döntenek arról, hogy tárgyalási szakaszba kerülhet-e az ügy.

A tárgyaláson korábban történtekről és az ügy további részleteiről írt cikkeinket itt olvashatja.