Lemondatnák a jemeni elnököt az Öböl menti arab országok

Vágólapra másolva!
A Perzsa-öböl környékének arab államai fölszólították a lázongó Jemen elnökét, hogy váljon meg hatalmától. Száleh elnök eddig hallani sem akart erról, de az őt eltávolítani akaró belső ellenzék sem kér a szomszédos országok közvetítéséből.
Vágólapra másolva!

A Perzsa-öböl menti arab államokat tömörítő Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) fölszólította vasárnap a jemeni elnököt, hogy az országban dúló politikai válság megoldása érdekében adja át a hatalmat egyik alelnökének.

A GCC tagállamai - Bahrein, Katar, Kuvait, Omán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek - külügyminiszteri szintű találkozót tartottak a szaúdi fővárosban, Rijádban. Ezen diplomáciai források szerint újabb rendezési tervet terjesztettek elő, melyben azt javasolják, hogy "Jemen egységének, biztonságának és stabilitásának a megőrzése érdekében" a 32 éve hatalmon lévő Ali Abdallah Száleh elnök mondjon le posztjáról Abed-Rabbu Manszúr Hádi alelnök javára, cserébe mentesülne minden esetleges felelősségre vonás alól. Az elképzelés szerint ezután átmeneti időre nemzeti egységkormány alakulna az ellenzék vezetésével, kidolgoznák az új alkotmányt, és választásokat tartanának.

Száleh elnök többször világossá tette, hogy nem hajlandó lemondani. Azt mondja, az ország polgárháborúba süllyedhet és darabokra hullhat, ha távozik posztjáról a jövőre esedékes parlamenti és elnökválasztások előtt.

Az Öböl menti államok már egy ideje próbálnak közvetíteni a Jemenben egymással szemben álló felek között. A külügyminiszterek most azt mondták, az elnök képviselői és az ellenzék Szaúd-Arábiában tárgyalóasztalhoz ülnek egymással, de azt nem közölték, mikor lesz a találkozó.

A jemeni fővárosban vasárnap az ellenzék több tízezer híve vonult az utcára, elutasítva az Öböl menti országok közvetítését. "Nem, nem a kompromisszumra" - skandálták. Megfigyelők szerint az ellenzék attól tart, hogy a tárgyalásos megoldás késleltetné Száleh távozását, melyet a két hónapja tartó tüntetéseken követelnek. A karhatalom azóta több városban is a tüntetők közé lőtt, a halálos áldozatok száma meghaladja a százat.

Jemen az Arab-félsziget legszegényebb országa, a 23 milliós lakosság 40 százaléka napi kevesebb mint két dollárból tengődik.

http://www.origo.hu/s/teszt/tibikem/middle_east.html