Radioaktív jódnyomokat találtak a spenótban Kínában

Vágólapra másolva!
A szivárgás megszüntetésének köszönhetően a korábbi 7,5 millió után jelenleg 140 ezerszer haladja meg a határértéket a radioaktív jód szintje a tenger vizében a megsérült japán atomerőműnél. Közben a kínai hatóságok közölték, hogy radioaktív részecskéket találtak a parajon, de azok vízzel lemoshatók.
Vágólapra másolva!

Jelentősen csökkent a radioaktív jód szintje a tenger vizében a megsérült japán atomerőmű kettes számú reaktoránál, de még így is 140 ezerszer meghaladja a határértéket - közölte csütörtökön a létesítményt üzemeltető vállalat.

A Tepco közlése szerint a hét elején a radioaktív jód mennyisége még 7,5 milliószorosa volt határértéknek a tengervízben azon a helyen, ahol szennyezett víz szivárgott a tengerbe a kettes reaktornál. A jelentős csökkenés annak tudható be, hogy szerda reggel betömték azt a lyukat, ahonnan radioaktív víz ömlött a tengerbe a japán földrengés során megsérült atomerőműnél. A szakemberek azonban attól tartanak, hogy máshol is szivároghat a blokk, ezért tovább kutatnak a rések után, nehogy újabb, nagy mennyiségű sugárfertőzött víz kerüljön az óceánba.

Közben a kínai egészségügyi minisztérium közölte, hogy a jód-131-es izotóp gyenge nyomait találták a Kínában termesztett parajban, szerintük azonban az nem jelent semmilyen veszélyt az egészségre. A tárca szerint a legutóbbi esőzések következtében felgyülemlettek a radioaktív részecskék a spenótleveleken, de vizes öblítéssel hatékonyan eltávolíthatók a sugárzó anyagok.

Dél-Koreában pedig több mint 130 iskola maradt zárva csütörtökön, mivel az ország nagy részén esik az eső, és a szülők féltik a gyerekeiket, tartva a csapadék sugárszennyezettségétől. A tartományi oktatási hivatal "a szülők és a diákok növekvő aggodalma" miatt kérte a tanítás megszakítását vagy korlátozását.

A japán császári udvar csütörtökön közölte, hogy az uralkodó, Akihito pénteken a Tokiótól északra fekvő Kazo településen felkeres egy menedékhelyet, ahol 1200 fukusimai lakos talált ideiglenes otthonra. Az evakuáltak egy része Futaba településről való, amely teljesen megsemmisült a március 11-ei földrengést követő szökőárban. Az udvar illetékesei szerint a császár és a császárné "mély szomorúságot érez a Japánban történtek miatt, és támogatást kíván nyújtani minden bajba jutott embernek".