Sorozatgyilkos áldozatait találhatták meg New York mellett

Vágólapra másolva!
Újabb holttestekre bukkantak egy New York melletti tengerparton, így már összesen nyolc ember maradványait találták meg a környéken - közölte a BBC. A rendőrség sorozatgyilkosra gyanakszik.
Vágólapra másolva!

Eddig öt áldozatról tudtak, közülük négy nőt sikerült azonosítani, ők prostituáltak voltak. A BBC információ szerint az először megtalált tetemeket egy hónap alatt sikerült azonosítani DNS-minta és a fogazat alapján. A legutoljára megtalált három holttestet hétfőn fedezték fel körülbelül egy mérföldre keletre attól a helytől, ahol az első maradványok voltak. A kutatást folytatják az esetleges további holttestek után. A rendőrség szerint sorozatgyilkos követhette el a bűncselekményeket.

Közben folytatják a keresést egy Shannan Gilbert nevű New Jerseyből származó nő után is, akit tavaly májusban láttak utoljára Oak Beach környékén, ahová azért ment, hogy egy ügyfelével találkozzon, akivel az interneten ismerkedett meg. Egy helyi lakos azt mondta a hatóságoknak, hogy egy nő, aki Shannan Gilbert lehetett, bekopogott hozzá, hogy segítséget kérjen, majd elmenekült.