Letették a fegyvert a palotát védő kormányerők Elefántcsontparton

Elefántcsontpart, Abidjan, katonák akik csatlakoztak az FRCI-hez
Vágólapra másolva!
Azonnali fegyverszünetet kértek, és befejezték a harcot Abidzsánban az elefántcsontparti elnök palotáját védő katonák - jelentette be a kormányerők vezérkari főnöke. A bejelentés valószínűleg azt jelenti, hogy a bekerített kormányerők megadják magukat, és az ENSZ által támogatott lázadók megnyerték a nyugat-afrikai országban kitört polgárháborút.
Vágólapra másolva!

Abbahagyták a harcot kedden kora délután a hatalmához ragaszkodó elefántcsontparti elnök csapatai az ország legnagyobb városában, Abidzsánban - jelentette a France 24 hírtelevízió. Laurent Gbagbo elnök vezérkari főnöke, Philippe Mangou a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy azonnali fegyverszünetet kér: ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a várost ostromló lázadó csapatok győzelmet arattak, és jó eséllyel véget ér az országban dúló polgárháború.

"Miután a francia csapatok bombázni kezdték az állásainkat és bizonyos stratégiai pontokat Abidzsánban, abbahagytuk a harcot" - idézte Mangou tábornokot az AFP hírügynökség, amely szerint a parancsnok csapatai letették a fegyvert. "Arra kértük az ENSZ parancsnokságát, hogy hirdessen tűzszünetet, és ezzel tegye lehetővé a civilek, a katonák, az elnök és a kormány védelmét. Szeretnénk, ha biztosítanák azt is, hogy nem lesz fosztogatás vagy boszorkányüldözés" - mondta a tábornok.

Nem sokkal a vezérkari főnök bejelentése után az ENSZ elefántcsontparti missziója, az UNOCI is közleményt adott ki, amelyben megerősítette a tűzszünetet. A közlemény szerint az UNOCI-t telefonon kereste meg három kormányhű tábornok: a tisztek közölték, hogy parancsot adtak csapataiknak a harcok azonnali befejezésére. Az ENSZ-békefenntartók ezután utasítást kaptak, hogy vegyék át a magukat megadó csapatok fegyvereit, és biztosítsák a fegyvertelen kormányerők védelmét - áll a közleményben.

A tűzszünet délután a szemtanúk szerint életbe is lépett, a harcok abbamaradtak Elefántcsontpart legnagyobb városában. "Már nem hallani lövéseket" - jelentette Abidzsánból délután 4 órakor a France 24 tudósítója.

Bunkerében rejtőzik az elnök

A fegyverletételre azután került sor, hogy a lázadók előbb bekerítették, majd elfoglalták Gbagbo elnök palotáját. Kedd délután több független forrás is megerősítette, hogy Gbagbo és családja a palota egyik rejtett bunkerébe szorult vissza. A palota eleste után az elnök külügyminisztere és legjobb barátja, Alcide Djédjé a francia nagykövetségre ment, ahol a Radio France Internationalnak azt mondta, hogy a tűzszünetről kell tárgyalnia. "Gbagbo távozása egy másik lépcsőfok, ami fölött nekem nincs hatalmam. Ahhoz még kell várnunk, mi történik a következő órákban. Nekem a tűzszünetről kell tárgyalnom, erre van felhatalmazásom" - mondta.

Nem sokkal később a francia kormány megerősítette, hogy tárgyalások folynak Gbagbó távozásáról is. Francois Fillon francia miniszterelnök közölte: két elefántcsontparti tábornok tárgyal arról, hogy az elnök megadja magát. A tárgyalások arról zajlanak, hogy hogyan biztosítsák Gbagbo elnöknek és családjának a biztonságát. A tárgyalások tényét Gbagbo szóvivője is megerősítette, a francia védelmi miniszter pedig közölte, hogy "minden megoldódhat órákon belül".

Nemzetközi beavatkozás

Abidzsánban kedd hajnalban indítottak offenzívát a tavaly decemberi választásokat megnyerő Alassane Ouattara csapatai, mert Ouattara hiába győzött az ENSZ és az EU szerint is, Gbagbo elnök nem adta át neki a hatalmat. Elefántcsontpart legnagyobb részét már az elmúlt héten elfoglalták Ouattara csapatai, Abidzsánban azonban erős volt Gbagbo támogatottsága, ezért itt csak most került sor az elnöki palota elleni ostromra.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Ouattara katonái

A városban dúló harc miatt humanitárius krízis alakult ki, de a lázadók már reggel körülzárták Gbagbo rezidenciáját. A harcokba beszállt az ENSZ elefántcsontparti missziója is, amely a francia hadsereg támogatásával helikopterről bombázta Gbagbo csapatainak stratégiai állásait, laktanyáit és fegyverraktárait. A nemzetközi beavatkozás miatt az Afrikai Unió és Oroszország is aggodalmát fejezte ki, de az ENSZ azt állította, hogy csak a civilek védelmében iktatta ki a kormányerők nehézfegyvereit.

A keddi harcokról és a légi csapásokról itt olvashat részletesen, a múlt héten indított offenzíváról pedig itt talál összefoglalót. Az elefántcsontparti ENSZ-misszió szóvivőjével hétfőn készített interjúnkat itt találja, az országban dúló konfliktusról pedig korábbi összefoglalónkban olvashat.