Újabb három amerikai Boeingen találtak furcsa repedéseket

Vágólapra másolva!
Az amerikai Southwest légitársaság további három gépén találtak kisebb, a gépek alsó felszínén található repedéseket. A légitársaság 812-es járata pénteken kényszerleszállást hajtott végre az Egyesült Államokban, mert a gép testén egy lyuk keletkezett. A balesetben senki nem sérült meg komolyabban, de a társaság 600 járatát törölte a hétvégén.
Vágólapra másolva!

Átvizsgálták az amerikai Southwest légitársaság összes repülőgépét, miután pénteken kényszerleszállást hajtott végre a cég egyik gépe Arizonában. A repülőn a levegőben 1,5 méteres repedés jelent meg, amiatt kellett leszállnia. A pénteki balesetnél a repedés következtében létrejött lyukat a kabinnyomás hirtelen esése okozta.

A kényszerleszállásban senki nem sérült meg, de a baleset miatt a légitársaság 600 hétvégi járatát törölték. Az átvizsgált 19 repülő közül a balesetet szenvedetten kívül további három gépén találtak repedéseket a géptest felszínén, a további 19 Boeing 737-300-as típusú gépen azonban nem találtak semmi rendellenességet. 57 gép vizsgálata a várakozások szerint kedd estig befejeződik - írja a brit BBC.

Jelenleg 931 hasonló repülőgépmodell van világszerte szervízekben, ebből 288 az Egyesült Államokban. "Amivel a 812-es járaton találkoztunk, eddig teljesen új és ismeretlen probléma" - mondta Mike Van de Ven, a Southwest légitársaság alelnöke. "Sajnáljuk az utazóinkat ért kellemetlenségeket. A járattörlések és az elhalasztott indulás sosem kellemes, nekünk azonban minden biztonsági intézkedést meg kellett tennünk" - fogalmazott.

A Southwest légitársaság azután indított új szervízprogramot, hogy 2009-ben anyagfáradtság okozott hasonló balesetet. 1988-ban, repedésektől lyukadt kiu az Aloha légitársaság gépe Hawaii felett. A balesetben egy légiutaskísérő életét vesztette.