Újságpapírral próbálják megállítani a radioaktív víz szivárgását Japánban

Vágólapra másolva!
A megsérült fukusimai atomerőmű dolgozói festéket öntöttek a hűtővízbe, hogy így találják meg, pontosan merre vezet az erősen sugárszennyezett víz útja a tengerbe. A szivárgás forrásaként megjelölt lyukat próbálták már betömni speciális műanyaggal és fűrészporral is, de nem jártak sikerrel.
Vágólapra másolva!

Továbbra sem tudni, hogy milyen úton szivárog a radioaktív víz a megsérült japán atomerőműből a tengerbe. Az erősen szennyező anyag forrásaként a hétvégén egy több mint húsz centiméteres repedés neveztek meg a kettes reaktor egyik betonaknájában. Korábban megpróbáltak a lyukba nagy nedvszívóképességű polimert tölteni, de a szivárgás nem szűnt meg - írja a BBC. Ezután festéket szórtak a hűtővízbe, az elszíneződés azonban nem jelent meg a kábelcsatornából kifolyó vízben.

A brit Telegraph arról ír, a dolgozók már azzal is próbálkoztak, hogy újságpapírt és fűrészpont vegyítsenek a speciális műanyag keverék mellé, hogy így állítsák meg a szivárgást. A lap szerint egy korábbi kísérlet, amikor cementet kevertek az anyagba, nem járt sikerrel.

Az atomerőmű üzemeltetője több mint három hete küzd azzal, hogy helyreállítsa a földrengésben és az azt követő szökőárban megsérült rekatorok hűtési rendszerét. A BBC tokiói tudósítója, Roland Buerk szerint a kárelhárítók azzal a dilemmával küzdenek, hogy továbbra is pumpáljanak-e vizet a megsérült reaktorokhoz (hogy védjék őket a túlmelegedéstől), miközben annak is nagy a kockázata, hogy ezzel sokkal szennyezettebb víz jut vissza a környezetbe.

A japán kormányszóvivő szerint a szivárgást a "lehető leghamarabb meg kell szüntetni". A hétfői sajtótájékoztatón Yukio Edano elmondta, hogy ha a szivárgás hosszú távon fennmarad, "óriási hatással lehet az óceánra". A hatóságok közlése szerint a szennyező anyag gyorsan szétoszlik, ezért az emberi egészségre nincs káros hatással.

Sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy kedden 15 ezer tonna enyhén szennyezet vizet engednek a tengerbe, hogy a tárolókban helyet teremtsenek a sokkal nagyobb radioaktivitású víznek - írja a BBC.