Vágólapra másolva!
Magyarországon kiképzett kutyájának tart nyilvános temetést a jövő héten egy amerikai kisváros rendőrsége. A Cheko nevű kutya március végén pusztult el ismeretlen okból, de előtte számos emlékezetes akcióban részt vett. Egyszer például bankókra ragadt kábítószernyomok alapján talált kokaint.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen okból pusztult el az észak-karolinai kisváros, Thomasville egyik rendőrkutyája, Cheko. A kevesebb mint 20 ezer lakosú kisváros rendőrsége temetést rendez a kutyának.

Az esetről beszámoló internetes oldal szerint a március 25-én elpusztult kutyát Magyarországon képezték ki, majd 2004 októberében került a helyi rendőrséghez.

Az internetes oldal Cheko karrierjének néhány fontos állomását is felsorolja. Egyik első akciójában kokain nyomait szimatolta ki egy kocsiban talált bankjegyeken. Később is részt vett több kábítószer-ellenes akcióban. 2005-meg megtalált egy kiló elrejtett marihuánát, amelynek gazdája később együttműködött a helyi rendőrökkel, akik végül több millió dollárt érő kábítószert foglaltak le.

A nyilvános temetést április 7-én, este 6 órakor tartják a helyi temetőben.

Ha Thomasville-ben él és elmenne megnézni Cheko temetését, esetleg ismeri Chekót, kérjük írjon a [email protected] címre!