A magyar médiatörvény kérdéseit szegezte tizenhat tagállamnak az EU

Navracsics Tibor Neelie Kroes digitális politikááért felelős EU-biztossal beszélget Strasbourgban az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának ülése előtt
Vágólapra másolva!
Többek között a Magyarországnak is feltett kérdésekkel keresett meg Neelie Kroes uniós biztos tizenhat tagállamot, hogy kiderítse, az országok a közös szabályozásnak megfelelően alakították-e ki médiatörvényeiket - írta a Magyar Nemzet. Három tagállam még egyáltalán nem jelentette be a jogharmonizációt, ellenük eljárás indul.
Vágólapra másolva!

Magyarország után tizenhat európai tagállamban kezd vizsgálatot az Európai Bizottság, hogy kiderítse, az országok megfelelően hajtották-e végre az európai irányelvet - írta a Magyar Nemzet. A tagállamoknak csütörtökön írt levelet Neelie Kroes médiaügyi biztos - jelentette be a szóvivője.

A Magyar Nemzet szerint Brüsszel olyan kérdésekre vár választ, mint amilyenek miatt a magyar médiaszabályozást is meg kellett változtatni. A szóvivő szerint Kroes nincs meggyőződve arról, hogy minden tagállam megfelelően hajtotta végre az irányelvet.

A bizottság vizsgálja a származási ország elvét, a termékelhelyezés és egyéb reklámfogások szabályozását, a gyűlöletre uszítást, a kiegyensúlyozott tájékoztatást, a lehívható online-tartalmak regisztrálását, a válaszadás jogát, a fiatalok védelmét és az európai gyártású művek promócióját.

Kroes ez ügyben Belgiumnak, Bulgáriának, Csehországnak, Dániának, Finnországnak, Franciaországnak, Görögországnak, Hollandiának, Írországnak, Olaszországnak, Máltának, Romániának, Spanyolországnak, Svédországnak, Szlovákiának és Nagy-Britanniának írt levelet. Lengyelország, Portugália és Szlovénia eddig nem jelentette be a szabályok átültetését, ezért az Európai Bizottság jogsértési eljárást kezdeményezett a három ország ellen.