Tunéziába utazik Berlusconi a bevándorlók áradata miatt

Vágólapra másolva!
Tunéziába utazik hétfőn az olasz miniszterelnök, hogy rávegye a hatóságokat az illegális bevándorlók áradatának feltartóztatására. Idén már 20 ezer menekült érkezett illegálisan az afrikai országból Olaszországba.
Vágólapra másolva!

Silvio Berlusconi telefonon beszélt Bedzsi Kaid esz-Szebszi tunéziai kormányfővel a bevándorlók problémájáról, és megállapodtak, hogy április 4-én felkeresi Tunéziát - közölték Rómában, miután az olasz kormány már európai szolidaritást is kért a migránsok miatt rá nehezedő nyomás miatt.

Berlusconi a nap folyamán arra panaszkodott, hogy Tunéziából hiányzik az együttműködési készség a bevándorlók ügyében. Egy szövetséges kis párt kongresszusához szólva emlékeztetett, hogy a múlt pénteken két miniszterét is elküldte Tuniszba 80 millió euró támogatást ígérve az "illegálisok" feltartóztatására, és 120 millió eurós hitelt felajánlva az ország fejlesztésére.

Cserébe azt várta, hogy a tuniszi kormány megakadályozza a migránsok kihajózását, és elfogadja saját állampolgárai hazatelepítését, de nem ez történt - mondták el a pártértekezleten.

Az idén már 22 ezer afrikai érkezett Olaszországba illegálisan, és a túlnyomó részük - 20 ezer ember - tunéziai.