Sugárszennyezett marhahúst találtak Japánban

Vágólapra másolva!
Először találtak a szigetországban határérték feletti sugárzási szintet hústermékben. A tej- és zöldségéfélékszállítását már korábban leállították a március 11-i földrengésben megsérült atomerőművel közeléből.
Vágólapra másolva!

A feldolgozott marhahúsban a japán egészségügyi minisztérium közlése szerint a a határértéket kismértékben meghaladó radioaktív céziumot mértek. A termék a március 11-ei, kilences erejű földrengésben és az azt követő szökőárban megsérült Fukusima 1 atomerőműtől 70 kilométerre lévő Teneiből származott.

A minisztérium közlése szerint mostantól további méréseket végeznek a környékről származó marhatermékekben.

A kezeletlen tej és többféle zöldség szállítását már korábban leállította a japán kormány Fukusimából és a három szomszédos prefektúrából, miután radioaktív részecskéket mutattak ki élelmiszermintákban.

A sugárzásvizsgálatokat immár kiterjesztették hat másik tartományra is, köztük olyanokra, amelyek a fővárossal határosak.

Vasárnap sugárfertőzött salátát találtak egy nagybani piacon Japán középső részén, az árut Tokió északi részéről szállította egy termelő. A három héttel ezelőtti természeti csapás és a megsérült fukusimai reaktorokból szivárgó sugárzóanyagok miatt a létesítmény harminc kilométeres körzetéből több százezer embert kellett kitelepíteni.