Az istenkáromlási törvény miatt ölhettek meg egy pakisztáni minisztert

Vágólapra másolva!
Fegyveresek lőtték le egy iszlámábádi utcán az ország kisebbségügyi miniszterét. A pakisztáni kormány egyetlen keresztény tagja korábban többször bírálta az istenkáromlási törvényt, amely alapján halállal büntethető az, aki tiszteletlenül nyilatkozik a mohamedán vallásról.
Vágólapra másolva!

Lelőtték a pakisztáni Iszlámádban Pakisztán kisebbségügyi miniszterét - írja a BBC. Sahbaz Bhatti korábban többször követelte az istenkáromlási törvény megváltoztatását. A minisztert szerdán lőtték le az utcán, több fegyveres az autójához lépett, majd tüzet nyitott a kocsiban ülő Bhattira. A férfi a kórházban vesztette életét.

A politikus, aki a kormány egyetlen keresztény tagja volt, a múlt hónapban azt mondta a BBC-nek, hogy nem érdeklik a halálos fenyegetések, amiket az istenkáromlási törvény miatt kapott. Az istenkáromlást büntető törvény novemberben lett heves társadalmi vita tárgya, mert egy bíróság a jogszabály alapján halálra ítélt egy ötgyerekes anyát, aki tiszteletlenül beszélt Mohamed prófétáról.

Január 4-én egy testőre agyonlőtte Szalman Taszírt, Pandzsáb tartomány kormányzóját, mert ő is követelte a törvény megváltoztatását, és elnöki kegyelmet kért a halálra ítélt anya számára. Gyilkosa a kihallgatáson azt mondta, büszke arra, hogy megölt egy istenkáromlót. A pakisztáni törvények szerint a legsúlyosabb büntetés róható ki arra, aki tiszteletlenül nyilatkozik Mohamed prófétáról, a mohamedán vallásról.