Lemondott a plagizálással vádolt német védelmi miniszter

Vágólapra másolva!
Kedd délelőtt benyújtotta lemondását a plágiumbotránya előtt legnépszerűbb német politikus, Karl-Theodor zu Guttenberg.
Vágólapra másolva!

Benyújtotta lemondását Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter. Ezt maga a politikus jelentette be kedd délelőtt - írja a BBC.

A Keresztényszocialista Unió (CSU) 39 éves politikusát - Angela Merkel kormányának legnépszerűbb tagját - az utóbbi időben saját pártjából és a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről is egyre több bírálat érte a február közepén kirobbant plágiumügy miatt.

Hétfőn több mint húszezer német akadémikus írt levelet Angela Merkelnek azt firtatva, hogy miért van még mindig posztján a miniszter. A cikk szerint azonban Merkel kitartott mellette (nem utolsósorban azért, mert e hónapban, több helyen is helyhatósági választásokat tartanak). Guttenberg kedden megköszönte ezt a támogatást, de azt mondta Berlinben újságíróknak, hogy "ereje végéhez érkezett".

Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter múlt héten már doktori címét is elveszítette, miután egyeteme hivatalosan is megállapította, hogy a politikus "súlyosan megsértette" a szabályokat doktori disszertációja írásakor. Guttenberg forrásmegjelölés nélkül használt fel mástól származó írásokat, vagyis plagizált, a politikust ezért a "Googleberg" gúnynévvel látták el.