Kártérítésre ítélték a Vatikán Rádiót adójának káros sugárzása miatt

Vágólapra másolva!
Kártérítést kell fizetnie a Vatikán Rádiónak, amiért a bíróság szerint egyik olasz adótornyának elektromágneses sugárzása okozta helyi gyerekek betegségét. A rádió szerint nincs bizonyíték arra, hogy a sugárzásnak köze lehet a rákos megbetegedésekhez, egy tanulmány szerint azonban az adó környékén jóval gyakrabban betegedtek meg a gyerekek.
Vágólapra másolva!

Az olasz legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy a Vatikán Rádiónak kártérítést kell fizetnie egy Rómához közeli kisváros lakosainak, amiért a rádió helyi átjátszóadójának sugárzása miatt a gyerekek nagyobb mértékben ki voltak téve a rákos megbetegedés veszélyének.

Az eset még 2001-ben történt, amikor kiderült, hogy Cesano környékén a Vatikán Rádió adójának elektromágneses sugárzása meghaladja a megengedett mértéket. A rádió csökkentette a jeladás erősségét, de az ügyben jogi eljárás indult, miután az egyik egészségügyi hatóság közzétett egy tanulmányt arról, hogy a környéken élő gyerekek hatszor gyakrabban betegednek meg leukémiában, mint a máshol élők.

A bíróság feladata lesz meghatározni, hogy pontosan mennyi kártérítést kapjanak az érintett helyi lakosok.

A Vatikán Rádió csalódottan vette tudomásul az ítéletet, szóvivőjük szerint nem sikerült bizonyítani, hogy közvetlen kapcsolat lenne a rádióadó sugárzása és a rosszindulatú betegségek közt.

Az 1931-ben alapított Vatikán Rádió 61 országban, 47 nyelven sugároz műsorokat.