Obama rákényszerülhet az amerikai klímaprogram elhalasztására

Vágólapra másolva!
A költségvetési megszorítások miatt elképzelhető, hogy az amerikai elnök rákényszerül arra, hogy két évvel elhalassza kormánya környezetvédelmi programját. Ha nem sikerül megállapodnia a republikánusokkal, akkor Barack Obama nem tudja betartani választási ígéretét, amelyben száznyolcvan fokos fordulatot ígért a klímapolitikában.
Vágólapra másolva!

Egy környezetvédelmi konferencián szakértők arra figyelmeztettek, hogy az amerikai elnök rákényszerülhet arra, hogy két évvel elhalassza a Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) klímaváltozással kapcsolatos akciótervét - írja a Guardian. A halasztás tulajdonképpen azt próbálja megelőzni, hogy az amerikai kormányzat teljesen leállítsa az akcióprogramot. Ha Obama elnök nem tud megállapodni a kongresszus republikánus képviselőivel, akkor a költségvetési hiány miatt szövetségi dolgozókat küldhetnek el, és átmenetileg kormányzati szolgáltatásokat állíthatnak le. Obamának március 4-ig kell megállapodnia a republikánusokkal, akik 61 milliárd dolláros megszorítást követelnek a büdzsében. A republikánusok követelése lerombolhatja Obama zöldprogramját, hiszen a költségvetési megszorítással 30 százalékkal kevesebb pénz jut majd a Környezetvédelmi Ügynökségnek. Ezek szerint elképzelhető, hogy fel kell áldoznia az ügynökséget.

Az Obama-kormányzat elkötelezett a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett, amelynek első lépéseit a Környezetvédelmi Ügynökség tette meg. Kormányzati tisztviselők szerint azonban nem biztos, hogy a Fehér Ház feláldozza a költségvetési egyensúlyt azzal, hogy megvédi a Környezetvédelmi Ügynökséget.

Obama elnök február 14-én nyújtotta be az amerikai hiányt megzabolázó költségvetését. A javaslatok sarokszámai szerint az Egyesült Államok hazai összterméke várhatóan 3,1 százalékkal lesz nagyobb az idei utolsó negyedévben, mint a tavalyi utolsó negyedévben, majd átlagosan 4 százalékkal nő jövőre. A tavalyi 9,6 százalékos munkanélküliségi arány után jövőre 8,6 százalékkal számolnak.

Barack Obama elnöki kampányában azt ígérte, hogy száznyolcvan fokos fordulatot hajt végre a klímaváltozás elleni küzdelemben, elnökké választása óta azonban felemás módon harcol a környezetvédelemért. (Erről itt olvashat bővebben.) Obamának ez már a második olyan választási ígérete, amit egyelőre nem sikerült beváltania, ugyanis nem sikerült bezáratnia a guantánamói börtöntábort sem. (Erről itt olvashat részletesen.)