Kicsi az esély, hogy túlélőket találjanak a földrengés sújtotta Christchurchben

Vágólapra másolva!
Száz fölé emelkedett az új-zélandi földrengés halálos áldozatainak száma, és a legfrissebb adatok szerint kétszázhuszonnyolc embert tartanak nyilván eltűntként.
Vágólapra másolva!

Hat ország mentőcsapata kutat a túlélők után a földrengés sújtotta új-zélandi Christchurchben. Az esély azonban egyre kevesebb arra, hogy bárkit is meg tudnak menteni, ugyanis szerda óta egyetlen embert sem sikerült élve kihozni az összedőlt épületek romjai alól - írja a Telegraph. A mentőcsapatok nagyon veszélyes körülmények között dolgoznak, és ők is folyamatosan kockáztatják az életüket - mondta a mentés vezetője. Egy esetleges eső még tovább rontjatja a helyzetet az így is instabil épületek körül - tette hozzá.

Közben a rendőrség újabb két, christchurchi halálos áldozat nevét hozta nyilvánosságra, így összesen 113 halottról tudnak a hatóságok. Összesen 228 embert tartanak nyilván eltűntként, amivel kapcsolatban az új-zélandi külügyminiszter azt mondta, hogy "ez nem csak egy új-zélandi tragédia". Ezzel egyben felhívta a diplomaták figyelmét arra, hogy a külföldi családokat is keressék meg, mert sok a külföldi áldozat, számszerűsíteni azonban egyelőre még nem tudták. A magyar tiszteletbeli főkonzul szerdán azt mondta, hogy magyar áldozata nincs a földrengésnek. A hatóságok szerint a néhány turista akkor halt meg, amikor a város egyik látványossága, a harangtorony összedőlt. Több száz hajléktalanná vált helyi lakos töltötte az éjszakát ideiglenes táborban.

Új-Zélandot kedden délután rázta meg a 6,3-es erősségű földrengés, amelynek epicentruma a Déli-szigeten lévő Christchurch városában volt. A 350 ezer lakosú település polgármestere szerint még hat helyen több mint százan lehetnek a romok alatt a városban.