Irakban legkevesebb két halottja van a "harag napjának"

Vágólapra másolva!
Irak több városából érkeztek hírek halálos összecsapásoktól, de hivatalosan csak két áldozatról tudni. A tüntetők változást szeretnének elérni, a miniszterelnök szerint viszont az al-Kaida áll az események mögött.
Vágólapra másolva!

Irakban is meghirdették a harag napját, amelyben a korrupció és a gyenge közszolgáltatások miatt vonultak az utcára a kormány ellen tüntetők. A harcokban legalább ketten meghaltak - írta a BBC.

A brit hírügynökség szerint nagy tömeg kezdett tüntetni a bagdadi Felszabadulás téren. A tüntetők zászlókat lengetve és táblákat felemelve vonultak az utcákra. Több városból érkezett hír halálos összecsapásokról, de ebből csak a havijai két áldozatot tudták megerősíteni.

Egy 27 éves tüntető az AFP-nek úgy foglalta össze követeléseiket, hogy "azért vagyunk itt, hogy javítsunk az ország helyzetén. Az oktatási rendszer rossz, az egészségügyi rendszer szintén rossz, a közszolgáltatások egyre romlanak".

Bászrában 4000 fő vonult utcára a kormányzói hivatal elé és követelték a főhivatalnok távozását. Havijában a halottak mellett legalább 20 sérültről is tudni, akikből 7 rendőr volt. A miniszterelnök a zavargások mögött az al-Kaidát sejti.

Irakban az amerikai megszállás után sokáig politikai válság volt a különböző ellenséges erők miatt, ezt oldotta fel a tavaly év végi választás, amely után új kormány alakulhatott.

Ha szeretne többet tudni a forrongásokban érintett többi arab országokról, klikkljen a térképre! Az egyes országokra kattintva megtudhatja, hogy mit érdemes tudni róluk dióhéjban, mi történt ott eddig és az miért fontos, mitől lehet érdekes a továbbiakban.

http://www.origo.hu/s/teszt/tibikem/middle_east.html