Svájc zárolja Kadhafi és környezete vagyonát

Vágólapra másolva!
Svájc azonnali hatállyal zárolja Moammer el-Kadhafi líbiai vezető és környezetének az országban lévő vagyonát - közölte a berni kormány csütörtökön. Közben Washington bejelentette, hogy kész "további lépéseket" tenni a líbiai erőszak megfékezése érdekében,  Franciaország pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának újbóli sürgős összehívását kezdeményezi. Csütörtökön lemondott Líbia jordániai nagykövete is a líbiai kormány tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépése miatt, Oroszország pedig megígérte, hogy kész növelni gázexportját Európába, ha az észak-afrikai lázongás elvágja az energiaszállításokat.
Vágólapra másolva!

"A (líbiai) közpénzekkel történő visszaélés elkerülése érdekében a szövetségi tanács (a kormány) úgy döntött, hogy azonnali hatállyal befagyasztja Moammer el-Kadhafi és környezete svájci pénzeszközeit" - idézi a berni külügyminisztérium közleményét a money.cnn.com.

A határozat "mától érvényes, és három évig marad hatályban" - hangzik a hatóságok közlése.

Az egyelőre azonban nem világos, hogy mekkora vagyona van Kadhafinak Svájcban - ha van egyáltalán. A svájci kormány számára amolyan déja vu érzés lehet a jelenlegi helyzet, hiszen néhány hete az azóta lemondott egyiptomi diktátor, Hoszni Mubarak vagyonával tették ugyanezt - írja a money.cnn.com

A svájci bankrendszer hírhedt a titoktartásáról, az utóbbi években azonban egyre több támadás éri, és ennek hatására ígéretet tettek a vezetői, hogy átláthatóbbá teszik a rendszert.

Közben Washington bejelentette, hogy kész "további lépéseket" tenni a líbiai erőszak megfékezése érdekében azon túl is, hogy kezdeményezi az észak-afrikai ország kizárását az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából - közölte csütörtökön az amerikai külügyminisztérium.

Az amerikai diplomáciai tárca közleménye azonban nem részletezte a kilátásba helyezett további lépéseket. A Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy Washingtonnak módjában áll cselekedni, ha a közel-keleti zavargások súlyos fennakadást okoznának az olajellátásban. Jay Carney szóvivő szerint a Fehér Ház "nagyon is tudatában" van az olajárak emelkedésének, ugyanakkor tevékenysége egyelőre a megfigyelésre és a Nemzetközi Energiaügynökséggel való konzultációra korlátozódik.

Csütörtökön csökkent a kőolaj ára

A kőolaj ára a szerdai záró érték alatt fejezte be a csütörtöki kereskedést, miután napközben még jelentősen drágult. A kereskedés utolsó pillanataiban bekövetkezett jelentős olajár csökkenést azok a híresztelések váltották ki, hogy rálőttek Kadhafi líbiai vezetőre. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 0,11 cent gyengüléssel 111,14 dolláron zárt. Napközben mintegy 8 dollárral magasabban, 119,79 dolláron is állt. Eközben a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 82 cent csökkenéssel 97,28 dolláron fejezte be a napot. Csütörtökön a napi csúcsa 103 dollár fölött volt.



Szintén csütörtök este a francia elnöki hivatal azt közölte, hogy Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának újbóli sürgős összehívását fogja kezdeményezni a líbiai válság ügyében. A dokumentum szerint a francia elnök az este folyamán telefonon egyeztetett a líbiai helyzetről amerikai kollegájával.

Sarkozy már szerdán konkrét szankciók gyors elfogadását kérte az Európai Uniótól a líbiai véres megtorlásért felelős vezetők ellen, valamint a gazdasági és pénzügyi kapcsolatok felfüggesztését javasolta Tripolival. A francia külügyminisztérium csütörtökön úgy ítélte meg, hogy a líbiai hatalom által elkövetett erőszakot "emberiesség elleni bűntettnek lehetne minősíteni" és megfontolandó a kérdésnek a Nemzetközi Büntetőbíróság elé utalása. Alain Juppé védelmi miniszter pedig annak a reményének adott hangot, hogy Moammer Kadhafi "utolsó pillanatait éli (líbiai) államfőként". Az államminiszter elutasította a katonai beavatkozást, ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy érvényt szerezzenek egy líbiai légtérzárnak a bombázások megakadályozására.

Ugyanezen a napon lemondott Líbia jordániai nagykövete is a líbiai kormány tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépése miatt. "Fel nem tudom fogni, milyen időket élünk, és elhinni se, hogy valaki helyesnek tartja azt, ami történt" - fogalmazott a diplomata, aki előtt már több kollégája, és politikus is távozott tisztségéből, tiltakozásul Moammer Kadhafi módszerei ellen.

Oroszország segít

Oroszország kész növelni gázexportját Európába abban az esetben, ha az észak-afrikai lázongás elvágja az energiaszállításokat - közölte Szergej Smatko orosz energiaügyi miniszter csütörtökön Brüsszelben.

Ugyanitt a José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel folytatott energiaügyi megbeszélésen Vlagyimir Putyin orosz kormányfő azt hangsúlyozta, hogy az észak-afrikai és közel-keleti történések miatt felértékelődött Oroszország szerepe mint megbízható energiaszállító.

Eközben az Eni olasz olajipari cég bejelentette, hogy a Líbiából kieső földgázt más országokból, Norvégiából, Algériából és Oroszországból szerzi be. Olaszország gázszükségletének 10 százalékát fedezik a líbiai szállítások. Olaszország 30 napra elegendő gáztartalékkal rendelkezik.



Líbiában egy hete tartanak a kormányellenes tüntetések, és hétfőre elszabadult a pokol: a hatalom bevetette a fegyveres erőket a tüntetők ellen. Az elmúlt napok eseményeiről korábbi percről percre frissített tudósításunkban olvashat, a szerdai eseményekről pedig itt találja összefoglalónkat.

Líbia Észak-Afrika leggazdagabb országa. Az országban annak hatására kezdtek tüntetni a hét elején, hogy szomszédai közül Tunéziában és Egyiptomban is megbuktatták a diktátort. A 68 éves Moammer Kadhafi 42 éve irányítja Líbiát. A líbiai tüntetések hátteréről itt olvashat bővebben.

A tunéziai és egyiptomi forradalmak szinte az egész arab világban forrongásokhoz vezettek. Az [origo] címkeoldalain összegyűjtve megtalálja az egyiptomi forrongásokról, Tunéziáról, valamint Algériáról, Jemenről, Bahreinről és Iránról szóló cikkeinket is.