Egy napig kuporgott a romok alatt az új-zélandi földrengés egyik túlélője

Vágólapra másolva!
Huszonnégy órát töltött egy épület romjai alatt egy nő az új-zélandi Christchurch városában, amelyet 6,3 erősségű földrengés rázott meg kedden. A legfrissebb összesítések szerint hetvenöten haltak meg a földrengés után, és több mint háromszáz eltűnt embert tartanak nyilván. Az új-zélandi kormányfő katasztrófaövezetté nyilvánította az ország második legnagyobb városát.
Vágólapra másolva!

A mentőalakulatok szerdára virradóra rohamtempóban kutatták át a romokat az új-zélandi Christchurchben, amelyet kedden 6,3-as erősségű földrengés rázott meg. A mentők munkájába bekapcsolódott a hadsereg és sok önkéntes is, Ausztrália és az Egyesült Államok pedig mentőosztagokat küldött a szigetországba. Jelenleg 300 embert tartanak nyilván eltűntként, éjszaka pedig 48 embert mentetteki ki a romok alól - írja a BBC.

A mentők sokakat csak úgy tudtak kiszabadítani, hogy csonkolták valamely testrészüket. Egy rendőrparancsnok az új-zélandi állami rádiónak nyilatkozva beszámolt arról, hogy több esetben a romok alatt rekedtek SMS-üzenetet tudtak küldeni, vagy valahogy zajt kelteni, és ez segítette a mentőket megtalálásukban.

A Telegraph honlapján megjelent beszámoló szerint három órán keresztül mentettek ki az új-zélandi egy nőt, aki 24 órát töltött egy összedőlt, négyemeletes épület romjai alatt. A mentőalakulatok különböző típusú fúrókat használtak, hogy átfúrják azt a falat, ahol a nő be volt szorulva. Végül sikerült áttörni a falat, és bejutottak egy nagyon pici helyre, ahol a nő egy asztal alatt kuporogva, vizes palackot szorongatva várta, hogy megmentsék. A mentést figyelő kisebb tömeg vastapssal köszöntötte a takaróba csavart nőt, amikor meglátták a tűzoltólétrán. Bodkint megfigyelésre kórházba szállították, de sértetlenül megúszta a romok alatt töltött napot.

Christchurch katasztrófaövezet lett

A városban szükségállapotot rendeltek el, és mintegy ezer katonával körülzárták a belvárost, hogy megelőzzék a fosztogatást. A károk felméréséig bezárták Christchurch repülőterét. John Key kormányfő repülőgépről nézte meg a természeti csapás sújtotta várost, és azt mondta: Christchurch "totális katasztrófaövezet" képét mutatja. Hozzátette, hogy a halálos áldozatok száma bizonyosan nőni fog.

Szeizmológusok szerint a keddi földrengés - bár kisebb erejű volt, mint a tavaly szeptemberi - azért okozott sokkal nagyobb pusztítást, mert epicentruma jóval közelebb volt Christchurch központjához és a föld felszínéhez is.