Juttatások növelésével fékezné meg a tüntetéseket a szaúdi király

Vágólapra másolva!
Három hónapos külföldi gyógykezeléséről hazatérve Abdullah szaúd-arábiai király bejelentette, hogy növelné a népnek szánt juttatásokat. Abdullah feltehetően a szórványos tüntetéseket fékezné meg a bejelentéssel.
Vágólapra másolva!

Szaúd-Arábia uralkodója, Abdullah király bejelentette, hogy növeli az állampolgároknak járó juttatásokat - olvasható a BBC honapján. A király azt mondta, ezentúl több pénzt szán lakástámogatásra, külföldi tanulmányokra és szociális kiadásokra.

Abdullah három hónap után tért vissza Szaúd-Arábiába külföldi gyógykezelése után. Bejelentése összefüggésben lehet azzal, hogy távolléte alatt az észak-afrikai és közel-keleti tüntetések megváltoztatták az arab világ politikai helyzetét. A BBC szerint a hatalmas olajkészletekkel rendelkező Szaúd-Arábiában is voltak szórványos kormányellenes tüntetések.

A BBC szerint 88 éves Abdullah király egészségi állapota állandó spekulációk tárgya az országban, különösen azóta, hogy féltestvérét, Szultánt nevezték ki trónörökösnek. Szultán szintén elmúlt már 80 éves, a BBC szerint rossz az egészségi állapota, és ez bizonytalanságot okoz az országban.

A tunéziai és egyiptomi forradalom szinte az egész arab világban forrongásokhoz vezetett. Az [origo] címkeoldalain összegyűjtve megtalálja az egyiptomi forrongásokról, Tunéziáról, valamint Algériáról, Líbiáról, Jemenről, Bahreinről és Iránról szóló cikkeinket is.