Áldásra váró hívek taposták egymást halálra Bamakóban

Vágólapra másolva!
Egyszerre túl sokan akartak közel kerülni az imámhoz egy stadionban tartott vallási ünnepen Mali fővárosában, a tömegben legalább 36-an meghaltak.
Vágólapra másolva!

Muzulmán hívek agyontaposták egymást egy stadionban, a nyugat-afrikai Mali fővárosában, miután ott hétfő este meghallgatták egy imám prédikációját. A katasztrófának legalább 36 halálos és 70 sérült áldozata van - közölte az ország belügyminisztériuma.

Az eset a Modibo Keita nevű, 25 ezer személyes, zsúfolásig megtelt stadionban történt Bamakóban, ahol Ousmane Madani Haidara imám mondott beszédet egy vallási ünnep alkalmából. A baj akkor történt, amikor az imám prédikációja után áldást osztott, és a hívek mind közel akartak hozzá kerülni hozzá, hogy megérinthessék. Az áldozatok nagy része nő.