A hadsereg átvette a bahreini főváros irányítását

Vágólapra másolva!
Betiltotta a tüntetéseket és átvette az ellenőrzést a főváros felett a bahreini hadsereg. A kormányellenes tüntetőket az éj leple alatt lerohanta a rendőrség Bahrein fővárosában, és az összecsapásokban négyen meghaltak, háromszázan pedig megsebesültek.
Vágólapra másolva!

Az állami televízió bejelentette, hogy a bahreini hadsereg átvette az ellenőrzést a főváros felett. A bejelentésre néhány órával az után került sor, hogy a rendőrség könnygázzal és gumilövedékekkel feloszlatta az El-Manáma főterén táborozó rendszerellenes tüntetőket, aminek következtében - orvosi források szerint - négy tiltakozó meghalt. A BBC úgy tudja, hogy háromszázan meg is sérültek az összecsapásokban.

A legnagyobb ellenzéki koalíciónak, a síita Nemzeti Iszlám Egyetértés Szövetségének (Vefak) vezetője csütörtökön azt mondta, hogy az ellenzék 18 parlamenti képviselőjének szándékában áll lemondani mandátumáról, hogy így tiltakozzon a kegyetlen rendőri fellépés ellen.

A rendőrség csütörtökön éjjel rohanta le a Bahrein fővárosában táborozó kormányellenes tüntetőket, akik a város egyik nagy körforgalmában állandó demonstrációra rendezkedtek be. (Erről itt olvashat bővebben).

A Perzsa-öböl menti arab államok külügyminiszterei el-Manamában megrendezett csütörtöki értekezletükön teljes támogatásukról biztosították a bahreini rendszert. A bahreini külügyminiszter az értekezlet után egy sajtótájékoztatón kijelentette: azért volt szükség a rendőrség és a katonaság bevetésére a tüntetők ellen, hogy megakadályozzák egy vallási konfliktus és a gazdasági válság kitörését.

A Perzsa-öbölben fekvő Bahreinben hétfőn kezdődtek a tüntetések, amelyek kedden erősödtek fel, miután hétfőn, majd kedden is meghalt egy ember a rendőrökkel való összecsapásokban. Kedd óta a Gyöngy téren állandó tüntetést hirdettek a tiltakozók, és több ezren töltötték a téren békésen az éjszakát. A demonstrálók a kormányfő távozását, új alkotmányt és jobb életkörülményeket követeltek. (Az arab forradalmak mintájára indult bahreini tüntetés okairól itt olvashat.)

A bahreini forrongások komoly nemzetközi diplomáciai feszültséget is okozhatnak, mert bár nagyon apró országról van szó, az arab királyság az USA és a környék nagyhatalmai számára is stratégiai jelentősséggel bír. Bahrein jelenleg az Egyesült Államok szoros szövetségese, és haditengerészeti bázist biztosít a Perzsa-öbölben az USA ötödik flottájának. Ha az országban egy síita vezetésű kormány kerülne hatalomra, az minden bizonnyal bezárná az amerikai bázist, és az USA helyett inkább a szintén síita vezetésű Irán felé fordulna - írta a neves Közel-Kelet-szakértő, Juan Cole.