Egy ember meghalt a teheráni tüntetésben

Könnygázzal oszlatják az ellenzéki tüntetőket az Azadi téren Teheránban, Irán fővárosában 2011. február 14-én
Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt a rohamrendőrök és tüntetők közötti összecsapásokban Iránban, miután hétfőn hatalmas kormányellenes tüntetés indult a fővárosban. A rendőrök könnygázt, paprikasprayt, festéklövedékeket és gumibotokat vetettek be a tömeg feloszlatására, a BBC szerint Teheránban "teljes káosz" uralkodott.
Vágólapra másolva!

Könnygázzal és gumibotokkal támadtak rendőrök a tüntetőkre hétfőn Teheránban, miután az iráni fővárosban is kormányellenes tüntetések kezdődtek - írta az al-Dzsazíra. Az arab hírtelevízió szerint mintegy 10 000 rendőrt vezényeltek az utcákra, hogy megakadályozzák a város központi útvonalain vonuló tömegek egyesülését.

A Guardian a Human Rights Activists News Agency jelentésére hivatkozva azt írta, hogy egy ember életét vesztette, és hárman megsérültek a teheráni tüntetésekben, miután a rendőrök tüzet nyitottak. A jelentés szerint 250 embert tartóztattak le hétfőn.

A BBC helyszínen lévő munkatársa azt mondta: "teljes káosz" uralkodik a városközpontban. A tudósító szerint "kemény összecsapások vannak a tüntetők között, sokakat letartóztattak": az újságírónak szintén kijutott a könnygázból. A BBC szerint estére feloszlatták a tömeget, a Reuters szerint több tucat embert állítottak elő.

A korábbi híradások szerint több ezer fős menet indult a Teheránt átszelő főutakon, és a tüntetést hatalmas rendőrségi jelenlét kísérte. A tüntetők a 2009-es tiltakozásokhoz hasonló jelszavakat skandáltak, "Allah hatalmas!", illetve "Halál a diktátorra!"-kiáltások töltötték be Teherán központját. A Twitteren és különböző internetes közösségi oldalakon keringő jelentések szerint a rendőrök több helyen is összecsaptak a tüntetőkkel, és egyeseket könnygázzal támadtak meg, másokat gumibotokkal vertek össze és letartóztattak.

A híreszteléseket megerősítette az al-Dzsazíra teheráni tudósítója is, aki szerint paprikasprayt is bevetettek a hatóságok. Az AFP szerint a rendőrök festéklövedékekkel lőtték a tüntetőket.

Twitter- és Facebook-üzenetek szerint a tüntetőkhöz csatlakozott Mir Hosszein Múszavi reformista vezető, aki a 2009-es iráni zavargások ellenzéki vezéralakja volt. A politikus honlapja azonban később azt írta, hogy Múszavit és feleségét a hatóságok nem engedték ki a házukból. Mehdi Karrubi, a másik legismertebb ellenzéki vezető néhány napja szintén házi őrizetben van.

Megszólalt az egykori trónörökös

Reza Pahlavi, Irán utolsó uralkodójának fia és egyben korábbi trónörököse a Fox tévécsatornának nyilatkozva azt állította: Irán szabad lesz. A politikus állítása szerint demokratikus reformot kíván elérni a perzsa államban. Az interjúban arra a kérdésre, hogy lát-e arra esélyt, hogy az egyiptomihoz hasonlóan az elnök ellen forduljon a hadsereg a perzsa államban, az emigrációban élő politikus azt mondta, hogy a jelenlegi iráni sereg aligha szállna szembe Ahmedinedzsáddal.

Szerinte az egyiptomihoz és a törökhöz hasonlóan az iráni hadsereg is professzionális volt három évtizede, amikor a jelenlegi berendezkedés létrejött, de azóta a hatalom "átideologizálta" a katonai vezetést. Hozzátette azonban, hogy a hadsereg többször is megtagadta az elnöktől, hogy "elvégezze a piszkos munkát", vagyis hogy politikai célokra használják a katonákat.



Az iráni hatóságok az elmúlt napokban több ellenzéki vezetőt is őrizetbe vettek, hogy meggátolják egy, az egyiptomihoz hasonló kormányellenes tüntetéssorozat megindulását. Az iráni vezetők korábban az egyiptomi eseményeket igyekeztek az 1979-es iráni iszlám forradalomhoz hasonlítani, támogatóan beszéltek az egyiptomi forrongásról, és úgy értelmezték, hogy az egyiptomiaknak egy Iránhoz hasonló rendszerre van szükségük.

Az iráni média a hétfői tüntetésekről hétfő délutánig egyáltalán nem adott hírt - írja az al-Dzsazíra. Később a tüntetést apró rendbontó csoportok zavargásának állították be, amely ellen azonnal kormánypárti ellentüntetések szerveződtek. A BBC szerint a fővárosban kikapcsolták az áramot, blokkolták az internetet, és zavarni kezdték a műholdas magántévék adásait is.