Elutasította a Putyint rágalmazásért perelőket a bíróság

Vágólapra másolva!
Egy nap alatt lezárta a bíróság a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök ellen rágalmazásért indított pert, és elutasította a felpereseket.
Vágólapra másolva!

A kormányfő egy betelefonálós televíziós műsorban azzal vádolta meg három politikai ellenfelét, hogy az 1990-es években több milliárd rubelt "emeltek el" az államkasszából. Szerinte Borisz Nyemcov egykori miniszterelnök-helyettes, Vlagyimir Milov volt energiaügyi miniszterhelyettes, illetve Vlagyimir Rizskov korábbi független képviselő tönkrement, és most azért akarnak újra hatalomhoz jutni, hogy megtömhessék a zsebüket.

A felperesek azt követelték a miniszterelnöktől, hogy vonja vissza a kijelentését, és fizessen egymillió rubel (6,8 millió forint) kártérítést. A bírónő elutasította a felperesek kérését, de most nem indokolta a döntést, arra még egy hetet várni kell. Az üggyel kapcsolatos korábbi cikkünket itt olvashatja el.