Nem sokan érdeklődnek Kárpátalján a kettős állampolgárság iránt

Vágólapra másolva!
Nincsenek túl sokan azok, akik Kárpátalján érdeklődnének a magyar állampolgárság egyszerűsített eljárással történő felvétele iránt. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ezért nem is tervezi az igényléséhez kapcsolódó ügyintézés intézményes támogatását.
Vágólapra másolva!

Kárpátalján nincs tömeges érdeklődés a magyar állampolgárság egyszerűsített eljárással történő felvétele iránt. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ezért nem is tervezi a Romániában létrehozott demokrácia-központokhoz hasonló irodák beindítását.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke helyzetértékelő beszédében közölte, hogy a szervezet nem kapcsolódik be abba a vitába, amely az anyaországban van kibontakozóban a kettős állampolgársághoz kapcsolódó szavazati jog megadása körül. Elárulta azt is, hogy a szövetségnek hasonló az álláspontja az alkotmányozás kapcsán is.

Brenzovics László KMKSZ-alelnök a zavaros ukrajnai belpolitikai helyzetre utalva hangsúlyozta, olyan fokú a bizonytalanság, hogy veszélybe került majdnem minden, amit a kárpátaljai magyarság az elmúlt húsz évben felépített.