WikiLeaks: Izrael régóta Szulejmánt várja Mubarak helyére

Omar Suleiman
Vágólapra másolva!
Egy 2008-as távirat szerint Izrael már évek óta a közelmúltban alelnöknek kinevezett Omar Szulejmánt szeretné Hoszni Mubarak egyiptomi államfő utódaként látni.
Vágólapra másolva!

A WikiLeaks által nyilvánosságra hozott amerikai diplomáciai táviratok szerint Izrael régóta azt szeretné, ha Omar Szulejmán váltaná Hoszni Mubarak egyiptomi államfőt.

"A kairói nagykövetséghez fordulunk az egyiptomi utódlási forgatókönyvek elemzéséért, de az nem kétséges, hogy Izraelnek leginkább Omar Szulejmán felelne meg" - olvasható a tel-avivi amerikai nagykövetségről származó üzenetben. A 2008 augusztusában kiadott dokumentum Ehud Barak izraeli védelmi miniszter egyiptomi vezetőkkel folytatott tárgyalásait foglalja össze.

Bizalmi ember az alelnöki poszton

Január végén nevezte ki Omár Szulejmánt, az egyiptomi hírszerzés vezetőjét egyiptomi alelnöknek Hoszni Mubarak elnök. Egyiptomnak Mubarak 30 éves uralma alatt egyszer sem volt alelnöke.

Szulejmán Egyiptom leghíresebb katonai akadémiáján tanult, majd a hadsereg tábornokaként két Izrael elleni háborúban is részt vett. A kairói egyetemen politikai tudományokból szerzett diplomát, majd 1993-ban került át a hadseregtől a titkosszolgálathoz. 2000-től kémfőnöki munkája mellett diplomáciai közvetítőként is egyre nagyobb szerepet kapott.

Omar Szulejmán sokáig volt közvetítő a palesztin területeken a két konkurens politikai mozgalom, a Hamász és a Fatah között, valamint közvetítőként részt vett a Hamász és Izrael fegyverszüneti megállapodásainak tárgyalásain is. Szulejmán később több diplomáciai úton vett részt az USA-ban is. A titkosszolgálat vezetője Hoszni Mubarak elnök egyik legközelebbi, legfontosabb bizalmi embere, aki egyszer egy merényletkísérletet is túlélt az elnökkel.