Négy gyerek meghalt egy kigyulladt római cigánytáborban

Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki vasárnap éjjel Róma külvárosában egy romatelepen, négy kisgyerek meghalt, a tűz okát még vizsgálják. A gyerekeket a rokonok kérésére hazaszállítják majd Romániába, hogy ott temessék el őket.
Vágólapra másolva!

Három kisfiú és egy kislány halt meg vasárnap éjjel Rómában, amikor a Ciampino repülőtér felé vezető Appia Nuova sugárút mentén található romatelepen tűzvész söpört végig. Az olasz sajtó szerint a gyerekek szülei épp vásárolni voltak, amikor a szerencsétlenség történt. A BBC szerint a rokonok kérésére Romániában fogják eltemetni a román állampolgárságú gyerekeket.

A római polgármester tavaly bejelentette, hogy felszámolják ezeket a telepeket, és az idei év végéig legálisan építenek három újabb lakótelepet mintegy 6000 roma számára a főváros körül. Ilyen lakótelep már hét van Róma környékén. Olaszországban körülbelül százötvenezer roma él, mintegy száz táborban.

Vasárnap reggel egy párizsi romatelepen is tűzvész pusztított, ott egy ember meghalt, és két tűzoltó könnyebben megsérült.