Bér- és nyugdíjemeléssel hűtené a hangulatot az egyiptomi kormány

Vágólapra másolva!
Az egyiptomi kormány 15 százalékkal emeli a közszférában dolgozók fizetését, illetve a nyugdíjakat, s közben kötvények kibocsátásával kíván forrást teremteni a gazdaság beindítására. A lépések azonban nem győzték meg a tiltakozókat.
Vágólapra másolva!

Az új kormány, amelyet Hoszni Mubarak január 31-én bízott meg, 15 százalékos béremelést jelentett be a közszférában, s ugyanekkora arányban emelik a nyugdíjakat is - írta a BBC. A kormány ezekkel a lépésekkel igyekszik tompítani az immár két hete tartó zavargásokat, de a brit hírportál szerint az indulatok nem nyugszanak.

A BBC szerint Kairóban több ezer tiltakozó tartózkodik a Tahrír téren, ahol már a 14. napja követelik a politikai változást. A tömeg Hoszni Mubarak elnök lemondását követeli, ő azonban erre nem hajlandó, azt azonban már jelezte, hogy nem kíván indulni a szeptemberi elnökválasztáson.

A béremelés mellett gazdaságélénkítő lépéseket is igyekszik véghezvinni a kormány. A forrás megszerzésére 2,2 milliárd dollár értékben bocsátottak ki rövid lejáratú kötvényeket, miután az előző héten a forrongás miatt nem tudták megtartani az aukciót. A béremelés ennek az összegnek közel a felére rúg.

Az egyiptomi piacot alaposan megviselte a politikai krízis. A kairói tőzsdének hétfőn kellett volna újra kinyitnia a január 27-i zárlat után, de úgy döntöttek, hogy február 13-ig nem folyik a kereskedés. A zavargások miatt január 27. előtt két nap alatt 12 milliárd dollár értékben vontak ki tőkét az egyiptomi piacról.

A tőkekivonás és a forrongás egyéb gazdasági hatásai miatt az amerikai kormányzat is kifejezte aggodalmát. A Fehér Ház szóvivője szerint vizsgálják a krízis világgazdaságra kifejtett hatását, ugyanakkor szerintük a Szuezi-csatorna forgalmán nem látszott meg az elmúlt két hét.